A nők vitték sikerre az 50 éves Bangladest
Az 1971-ben polgárháborúban fogant, lesajnált Banglades Dél-Ázsia fontos gazdasági erejévé vált. A diktatórikus elhajlás ellenére a világ 8. legnépesebb országának stratégiai jelentősége is óriásit nőtt.
„Reménytelen eset” – mondta 1971-ben az akkor még Kelet-Pakisztánról Henry Kissinger
amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó, nem teljesen alaptalanul. A gyarmati időkben Bengál keleti része volt Brit India legszegényebb térsége, majd a szubkontinens 1947-es kettészakadása után létrejött Pakisztán legelmaradottabb területei egyikének számított. A Pakisztán távoli nyugati része ellen vívott brutális függetlenségi háború pedig hatalmas pusztítást hozott – egyes források 3 millió kelet-pakisztáni áldozatról beszélnek. Banglades neve eggyé vált az éhínséggel, a nélkülözéssel, a betegséggel.
Kevesen gondolták, hogy nagyot fordul majd a kocka, amikor Sejk Mudzsibur Rahmán, Banglades első elnöke 1971. március 26-án kikiáltotta a függetlenséget. A bangladesiek már akkor is előbbre tekintettek, hiszen a nyilatkozat nyomán kirobbant véres háborúban a pakisztáni hadsereg csak december 16-án adta meg magát. Az új ország azonban nem érezhette magát egyedül, hiszen 1971 augusztusában – George Harrison és néhány híres zenésztársa jóvoltából – nagyszabású segélykoncertet tartottak New Yorkban, ami a születő államra irányította a figyelmet.