Nem csak a diktatúra, a vele szemben álló művészet eszköztárai is kimeríthetetlenek. Erre két korábbi autokratikus korszak két emlékezetes, s a cenzúra által megfoghatatlanul áthallásos színházi előadása is példa.
A Nero valóban időszerű, mint ahogy időszerű lett volna száz vagy kétszáz év előtt is, mert a nagy általános emberi témák mindig érdeklődésre számíthatnak
– beszélt mellé a premier előtti rövid nyilatkozatában Pünkösti Andor rendező, a Madách Színház igazgatója 1942 januárjában.
A háromfelvonásos színművet a mára jószerével feledett Felkai Ferenc írta, aki Pünköstihez hasonlóan tehetséges újságíróként kezdte pályáját, majd az évek során, eredeti foglalkozását tovább űzve, de lassan-lassan színházi szerzővé képezte át magát, ahogy Pünkösti rendezővé. A Nero című darab írójának és a rendezőnek nem ez volt az első közös munkája: az 1930-as évek közepén már együtt dolgoztak a progresszív, ám rövid életű, a „sablonszínjátszásnak hadat üzenő” Új Thália nevű társulatban.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.
