Így írnak ők: kortárs szerzők fedik fel a titkot, hogyan szállja meg őket az ihlet

Schiller rohadt almákat tartott maga körül, hogy az ihlet megszállja. Az őt meglátogató Goethe rosszul lett a szagtól. Az elhíresült szeszély apropóján a Színházi Élet egy 1927-es háromoldalas cikke (lásd lejjebb) azt tudakolta a kor híres íróitól, nekik van-e ihletcsalogató szeszélyük. Jelen összeállításunk ezt a körkérdést eleveníti fel kortárs írók megkeresésével. Ezúttal nem mindenki érte be rövid, csattanós felelettel.

A válaszokat demokratikusan, az írók nevének betűrendje szerinti sorrendben közöljük. Akad három kakukktojás is a megszólalók között: nekik nincs idei újdonságuk, korábbi köteteiket dedikálják a könyvünnepen.

Az Élet a purgatóriumban című regényt jegyző Ács Margitot félelemmel tölti el, ha talál egy jó témát. „Rettegek, hogy meg fogok halni, mielőtt megírnám, és velem pusztul az a regény- vagy novellamagzat is. Ilyenkor például nem szeretek repülőre szállni. Aztán mégis drákói szigorral kell odakényszeríteni magamat a laptophoz; késő délutánig keserves napi küzdelmet vívok saját menekülésvágyammal. Amikor a készülő munkadarab feléhez érek, »felpörög a motor«, elfelejtek enni, inni, aludni. Ez az időszak a legjobb az íróságban.”

Az információs társadalom kritikáját adó Almási Miklós (kötete: Közeli jövőnk és a távoli jelen) írásfüggő. „Ha nem megy, kész idegbajos vagyok. De az ihletet nem lehet erőltetni. Ha nem akar, nem jön, de ha jön, akkor azonnal a rendelkezésére kell állni. Dolgozik bennem, parancsol nekem, úgy bánik velem, mintha a szolgája lennék. Én pedig engedelmeskedem, sőt akkor vagyok boldog, ha jelen van. Mert

miután elszáll, dobhatom ki a kukába a nélküle írt hülyeségeket.”