Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A járvány politikai következményeit vizsgáló kutatás ugyanakkor megállapította, hogy tovább erodál a demokráciába vetett hit.
Világszerte a demagógok húzták a rövidebbet a járvánnyal vívott versenyben – erre a következtetésre jut az addigi legátfogóbb tanulmány, amely a fertőzés politikai következményeire volt kíváncsi. A Cambridge-i Egyetem szakértői 109 országban 750 ezer embert kérdeztek meg, az eredményről a The Times közölt összefoglalót.
A kutatók arra jutottak, hogy a populizmus támogatottsága nagyot zuhant, az emberek inkább hisznek ismét a szakértőknek, azt mondják, azt kell csinálni, amit azok jónak gondolnak. A pálfordulásban minden bizonnyal nagy szerepet játszott, hogy az olyanok, mint Trump és Bolsonaro elszúrták a járvány elleni fellépést. A ragály egyben csillapította a törzsi indulatokat olyan országokban, ahol a társadalom megosztott, így eddig virágzott az illiberalizmus.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.