6 új ötlet a hosszú és egészséges élethez
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Szívességi alapon, a Filmalap támogatása nélkül született meg Pálfi György új rendezése, a februárban a mozikba kerülő Mindörökké. A háborús disztópiához időközben a társadalom is hozzászomorodott.
HVG: A Mindörökké már 2015-ben majdnem kész volt, de csak tavaly mutatták be a tallinni filmfesztiválon. Miért előzte meg a 2018-ban kijött Az Úr hangja című filmje?
Pálfi György: Az Úr hangját pénzből csináltuk, tudtam fizetni a munkatársakat, ezért elsőbbséget élvezett. Még Andy Vajna idejében kaptunk rá támogatást, mert nekik fontos volt fenntartani a látszatot, hogy nem politikai megfontolásból tolnak félre alkotókat. Ők is meg akarták osztani a szakmát, parkolópályára tettek embereket, de az, hogy teljesen eltöröljék néhányunkat, még nem volt annyira evidens, mint most, a Káel-korszakban. A sok-sok beadott ötletemből, a Toldi és a Szőke ciklon, a nagyközönségnek szánt szórakoztató filmek elkaszálása után végül kiválasztottak egy szerzői filmes ötletet, ami a legkisebb eséllyel válhatott felkapottá. Valami Stanislaw Lem nevű lengyel író sci-finek hívott regényéből készül, lila köd az egész, biztosan blöff, de ettől kezdve nem jöhet Pálfi azzal, hogy félreállítottuk. Benne volt az ő érdekük meg a mi nyomulásunk.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő higanyszála 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.