Liptay Gabriella kommunikációs szakértő: A művészet érzékenységével „le lehet tapogatni” a trendeket
Liptay Gabriella, a nemzetközi könyvvizsgáló és tanácsadó cég, a KPMG magyarországi marketing- és kommunikációs igazgatója több mint egy évtizede állandóan résztvevője képzőművészeti tárlatok megnyitóinak, kulturális rendezvényeknek. Elkötelezett összekötő az üzleti és a kulturális területek között, kiterjedt kapcsolatrendszerét hosszú távú értékek és személyes érdeklődése mentén mozgósítja. A művészeti és piaci terek átjárásáról, egymásra hatásáról; kultúrafinanszírozásról, szponzorációról, partnerségekről beszélgettünk vele.
A mű: Van kiemelten kedvelt művészeti ága?
Liptay Gabriella: Mindenevő vagyok. Meghatározó ugyanakkor az a családi környezet, ahonnan jövök. A nagyszüleim mindkét oldalon tanárok, zenetanárok voltak, a szüleim műszaki értelmiségiek. Édesapám a kultúrában is a számokat, tényeket, érdekességeket szerette és ismerte leginkább. Könyvekre, utazásra, kultúrára nem volt kérdés soha, hogy sokat költ-e a család. Zenei általános iskolába, kórusba jártam, zongorázni tanultam több, mint 15 évig. Az operába bérletünk volt, és bár szívesebben lógtam volna az előadások helyett a Moszkva téren a barátaimmal, de utólag úgy érzem, talán így sem maradtam ki semmiből, sőt.
A mű: Az Ericsson Galéria volt az első művészeti és üzleti területet összekötő projektje?
L. G. : Az Ericsson Galéria kialakítása nem az én ötletem volt ugyan, de mi tettünk mellé szinergiákat és kommunikációt. Fodor István, az Ericsson akkori vezetője és Dömölki Andrea HR igazgató kitalálták, hogy a döntően műszaki hátterű kollégák a művészet erejéből és szépségéből is merítkezzenek, ezért képeket, szobrokat helyeztünk el a kantin felé vezető úton, ahol naponta mindenki többször is elment. Kidolgoztunk egy, a tárlatokra vonatkozó kiválasztási módszert és kommunikációt. Kiállításokat, megnyitókat szerveztünk, katalógust készítettünk, és minden alkalommal vásárolt is a cég egy-egy alkotást, amellyel a tárlatok szervezésén, kommunikációján túl is támogatta a kiállító művészeket. E tárgyakból alakult ki idővel az Ericsson-gyűjtemény.
Ez a technológiai cégekre akkor, de talán még ma sem volt igazán jellemző, így ebben elsők és egyedülállók voltunk 1998 környékén.