Parászka Boróka: Előre bejelentett nőgyilkosságok
A nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről szóló isztambuli egyezmény ratifikálása és alkalmazása nem végcél lenne, hanem valaminek a kezdete. Ha méltányosak lennénk önmagunkkal, nem az elmúlt hetekben elkövetett gyilkosságok traumafeldolgozásával lennénk elfoglalva, hanem a megelőzéssel, írja szerzőnk. Vélemény.
Lehetne egyre jobb és biztonságosabb a helyzet, mégis követik egymást a kiszámítható, megelőzhető tragédiák. Két olyan, családtagok, nők terhére elkövetett gyilkosság is történt az elmúlt hetekben, amely megelőzhető lett volna: Aszódon két kamasz lányát gyilkolta meg az őket évek óta bántalmazó apjuk; a Kolozsvár–Nagyvárad tengelyen pedig egy volt egyetemi tanár gyilkolt, állítólag azért, mert az áldozat (szintén elismert, népszerű fiatal egyetemi tanárnő) nemet mondott a házassági ajánlatára.
Korábbi cikkünk az erdélyi eset gyanúsítottjáról:
Szomorúan Erdélyből: Egy nő gyalázatos megverése miatt hangos a sajtó
A kolozsvári ügy is eszünkbe juttatta, hogy az elvben az áldozatokat védeni hivatott törvény betűje és szelleme számtalanszor kerül szembe az őket hibáztató mentalitással.
Mindkét gyilkosságot az áldozatokkal szoros érzelmi kapcsolatban álló férfi követte el, a bűncselekmények besorolása „családon belüli”, illetve „párkapcsolati erőszak” lehet. A különbség az, hogy az egyiket az isztambuli egyezményt már majdnem egy évtizede ratifikáló Romániában, a másikat pedig az egyezmény ratifikálását módszeresen megtagadó Magyarországon követték el.