A Covid-válságból magához sem tért kontinenst a háború okozta válság megroppantotta, itthon pedig – ahol a krízisfolyamatokból nem egy évtizedek óta mélyül – régóta nem látott bizonytalanságot, elértéktelenedést, egzisztenciális félelmet váltott ki. A bevásárlókosár összetételétől szinte függetlenül mindenki azt érzi, hogy ugyanazokért az árukért, amelyeket fél éve is rendszeresen megvett most 50-60 százalékkal többet fizet.
Ugyanakkor, ahogy a költő írta, “rosszból csírázik az egyedüli jó / halaszthatatlanná válik a halogatható”: a minden társadalmi osztályt érintő átfogó válság, a fogyasztás és a beruházások kényszerű visszafogása, az állami túlköltések elkerülhetetlen revíziója arra is sarkallhat minket, hogy jó irányba fordítsuk el a jövő nemzedékeinek sorsát.
Hiszen régóta ismerjük azokat a hatásokat, amelyek egy mély válság következtében akár pozitív irányba is mozdíthatják egy-egy területen az addig változtathatatlannak tűnő, meghaladhatatlannak gondolt fejlődésellenes folyamatokat.
A magyar közoktatás letagadhatatlanul jelen lévő és egyre mélyülő válsága akár alapját is jelentheti olyan mély átalakításoknak, amelyeket az elmúlt 30 év oktatáspolitikája még végig gondolni sem nagyon mert, pedig a modernizáció, a felemelkedés és ezzel egy igazságosabb iskolarendszer létrehozásának alapfeltétele lenne.
