Magyarország változásra készül – ellenzéki értelmiségiek írása a Fidesz leváltása utáni országról

„Most vagy soha” pillanathoz érkezünk 2022-ben: először mutathatja meg erejét az egyesült ellenzék az országot uraló hatalmi tömbbel szemben.

A Fidesz nincs többségben. A kérdés csak az, hogy az uralkodó párt jogtalanul szerzett előnyét a választási rendszerben, a médiában, a pénzügyi források és a hatalmi intézmények terén sikerül-e végre erős elszántsággal ellensúlyozni, hogy a rendszerrel szembeni elégedetlenséget végre mandátumtöbbségre váltva magát a rendszert is felszámolhassuk. Most először nyílik esély arra, hogy ez valóban megtörténjék, és új demokráciát alapíthassunk.

Európa és Magyarország történelmének és értékrendjének alapjait a görög–római, a humanista, a racionalista és – a felvilágosodás örökségével együtt – a zsidó-keresztény hagyomány képezi. Ám ezt a befogadó értékrendet, s benne a hatalom számára napi hivatkozás tárgyául szolgáló kereszténységet viselkedésével, politikai gyakorlatával és hatalmi arroganciájával rendre megbecstelenítette a Fidesz-uralom. Vizet prédikáltak, de közben vedelték a bort: emberek hitét, meggyőződését és a keresztény társadalmi tanítást ócska bohóctréfává silányították, a keresztény érzületet saját erkölcstelen, hazug és gátlástalan cselekedeteik elleplezéséül próbálták felhasználni.

Ezzel szemben olyan országot akarunk teremteni, ahol a múlt, a történelmi hagyomány nem üres színpadi kellékként vagy ócska propagandaeszközként szolgál; ahol az állampolgárok a világnézetüket, a hitüket szabadon vallhatják, vallási és lelkiismereti szabadságukat szabadon megélhetik. Hite, politikai vagy ideológiai meggyőződése miatt az állam részéről senkit sem illethet meg előny, s nem érhet hátrány. Az állam dolga alkotmányos módon és törvényekbe foglaltan biztosítani a vallás- és lelkiismereti szabadságot, ám nem dolga a hit vagy a világnézet kérdéseiről döntőbíróként fellépve preferenciákat megfogalmazni.

A magyar társadalom évtizedek óta mesterségesen felkorbácsolt feszültségek lázában él, a saját honfitársai elleni gyűlöletben égeti el energiáit. Az orbáni gépezet a polarizáció felfűtését önkényuralom kiépítésére használta fel, ami lehetővé tette a közös javak elbitorlását is, meg azt, hogy a kiépült orbáni hatalomra ne unjanak rá a folyton új harccal feltüzelt emberek. Eközben a hatalom kisajátította közös fogalmainkat, legfőképpen a nemzetét, tudatosan kirekesztve e kategóriából a nemzet egyik felét. Meg kell szakítani az indulatspirált, mert elviselhetetlenné teszi a közhangulatot, és értékes erőforrásoktól foszt meg mindannyiunkat. Ahhoz, hogy békét köthessünk egymással, meg kell szabadulnunk a gyűlöletet szítók hatalmától.

Révész Sándor: Önérzetes Magyarország - szolgalelkű Magyarország

Az ellenzéknek a polgárok önérzetére kellene hatnia. Megnyitni az önérzetes, a megalázkodás kényszerétől mentes polgári lét távlatát azok előtt, akiknél a szolgalelkűség nem belső hajlam, hanem külső kényszer. Vélemény.

Az új, átláthatóan, elszámoltathatóan, az állampolgárok bevonásával működő kormány közös intézményeket hoz létre, a társadalmi csoportok közötti szolidaritást, a nemzeti hagyományok ápolását, a múlttal való felelős szembenézést képviseli. Nem az emberek feje fölött, hanem az emberekkel együtt – őket meghallgatva, rájuk figyelve, az ellenvéleményekkel is számolva – kormányoz.

A bizonytalanság többnemzedéknyi élménye miatt sokan tartanak a változástól, és inkább választják a kipróbáltat, hiába nem elég jó, vagy akár egészen rossz; azzal az újjal szemben, ami jót ígér ugyan, de még ismeretlen. Ma már elsősorban a változástól való félelem, sőt a változás elképzelhetetlensége, amire az Orbán-rendszer támaszkodik. Hiszen a rendszer jó ideje nem újító, nem talál ki semmit, nincsenek új ötletei, csak a gyűlöletkampányokat és a szavazatvásárlás módszereit variálja. Mégis, minél több ideig van hatalmon, annál nehezebb elképzelni, hogy másképp is lehetne, másképp is élhetnénk az életünket.

A kormányra készülő ellenzék bizonyítani fogja a választóknak, hogy nemcsak lehetséges másképpen rendezni közös dolgainkat, de csakis másképpen élve lehetünk mindannyian egy sikeres ország jólétben, a világgal és egymással is békében élő polgárai.

Az Orbán-féle magyar modell Potemkin-falai omladoznak a tartós külső válság hatására: a társadalom vagyontalan – nagyobbik – része nem támaszkodhat a felhalmozásaira, a hazai gazdaság meghatározó szereplőinek teljesítményét döntően meghatározzák a globális ellátási láncok, az Orbán-rendszer „nemzeti tőkének” hazudott klientúrája pedig semmiféle innovatív lépésre nem képes, még a válság közepette is kiszívja a pénzt a cégeiből, hogy leadhassa az előírt részesedést. Ezek a szereplők nem segítenek a magyar gazdaságon és a magyar családok megélhetési gondjain, csak a külső, döntően európai források lefölözésére alkalmasak.

A járvány éles reflektorfénnyel világított rá a magyar állam és a magyar államot ma működtető politikai rendszer hibáira és hiányosságaira. Az egy évtizednyi kontraszelekció eredményeként pozícióba került állami vezetők csak a politikai harcra és a pénzszerzésre koncentráltak a legnehezebb napokban is, a mindennapok átvészelésének feladatát az orvosokra, ápolókra, szociális munkásokra, pénztárosokra, ételfutárokra, az önkormányzatokra, az egymáson segítő szomszédokra, összességében az emberekre, családokra, közösségekre hárították.

Az orbáni politika zsákutcába vezette a magyar gazdaságot:

romló versenyképesség, munkanélküliség, drámai államadósság, a látszólag növekvő béreket elemésztő rekordmértékű infláció, a nemzet vagyonát leértékelő gyenge forint az eredménye.

Most omlik rá a Fideszre a választási osztogatás, csak még nem látszik

Az első pillanattól nyilvánvaló volt, hogy az árstopoknak és a pénzszórásnak nem lesz jó vége. De szerencsével a gazdaság és a büdzsé elbírták volna a károkat. Aztán Oroszország megtámadta Ukrajnát.

Sok választópolgár teszi fel magának a kérdést, hogy lehetséges-e jobban vezetni Magyarországot, mint jelenleg, lehet-e jobbá tenni az életet, mint amilyen most. Magasabb lesz-e a családi pótlék? Nyugodtabb, elviselhetőbb lesz-e az élet, megszűnnek-e a mesterségesen gerjesztett konfliktusok? Eltűnnek-e az irritáló figurák a közéletből, hatalmukat veszítik-e a helyi kiskirályok? El lehet-e intézni végre a dolgokat a hivatalokban, működni fog-e az állam? A kormányzás fontos szempontjává válik-e végre, hogy élhető maradjon a természeti környezet, megmaradjanak az értékeink a következő nemzedékek számára is? Lehetővé teszi-e az új kormány az oktatás, a tudomány és a kultúra autonómiáját és sokszínűségét? Lehetséges-e olyan társadalmi légkör, amelyben szóba tudunk állni egymással akkor is, ha eltér a véleményünk, megszűnik-e az elviselhetetlen mértékű álszentség és képmutatás?

Mi olyan országot szeretnénk, ahol ezekre a kérdésekre igennel felelhetünk.

A hazai politikában a nemzeti érzésre hivatkozva majdnem minden üzenet eladható – ezzel él vissza a ma fennálló rezsim. Valójában mindannyian büszkék vagyunk a hazánkra, és ahányan vagyunk, annyiféleképpen éljük meg ezt a büszkeséget. A nemzeti érzés valódi motivációs erő. Egyúttal a magyar választók döntő többségének mély meggyőződése, hogy ő eleve európai, amin a nyugati betagozódást érti. Még a putyinizálódásban Orbánt követő fideszes választó is európainak tartja magát. Ha elismerésre vágyunk a világtól, továbbra sem Peking, Moszkva vagy Baku önkényurai előtt szeretnénk tekintélyre szert tenni.

Az előttünk álló választás talán legfontosabb kérdése: Orbán vagy Európa?

Ha Orbán ismét nyer, Magyarország elveszíti Európát és vele a XXI. századot. Hiszen Orbán rossz oldalon keresi Magyarország szövetségeseit, mint ez korábban már annyiszor megesett a történelmünkben. Holott most végre ott vagyunk, ahová Szent István óta tartozónak érezzük magunkat – ezt a pozíciót nem áldozhatjuk fel a rezsim klientúrájának üzleti érdekeiért. A Magyarországtól elszakított nemzetrészek nagy többsége is uniós országokban él, és akik ma még az EU-n kívül találhatók szintén az európai értékek védőernyője alatt találhatnak közös otthonra. Így az EU-ellenes politika vagy az EU-ból kiválás gondolatának akár csak a pedzegetése is súlyosan árt a szomszédos országok magyarjainak, sőt „kis Trianonnal” fenyeget.

A Nyugattal szembefordulás és a Kelet felé orientálódás a történelemből túlságosan is jól ismert keleties bezárkózáshoz, leszakadáshoz, egyúttal az életszínvonal és az életminőség romlásához is vezet. Nem akarunk ismét gyarmat lenni, és nem is hagyjuk, hogy azzá váljunk.

Tóta W.: Köpött a maci

Tíz évünk ment rá az oroszbarátságra, és most égő pofával oldalgunk el, hogy a mi fejünkre ne boruljon a gyümölcse. Az ukránok a világ hősei, csodált, büszke és szabad nép. Minden, ami mi nem vagyunk. Nem is lehetünk, amíg magunk választjuk azt a sorsot, amire ők az életük árán mondanak nemet.

Az euroatlanti integráció lezárása óta Magyarország sosem látott kedvező történelmi adottságok között él. Tagja a világ legerősebb katonai szövetségének, nincs ellenséges szándékú szomszédja, egyenrangú tagja a világ egyik legfontosabb, a maga nemében egyedülálló politikai-gazdasági csoportjának. Az Orbán-kormány ezeket az adottságokat arra használta azonban, hogy Magyarországot vadászterületnek kínálja fel tekintélyelvű rezsimeknek, amelyek egyúttal hódító szándékú birodalmak is. Hazudik, és kizárólag a hatalmi érdekeit nézi az, aki azt mondja, hogy az Európai Unióban nem érvényesíthetjük az érdekeinket, de bezzeg Moszkva és Peking egyenrangú félként kezel minket. Voltunk már keleti birodalmak hátsó udvara és előretolt helyőrsége is, legalább annyit meg kell tanulnunk a történelemből, hogy ez mindig összeomláshoz vezet.

Orbán személyes érdekei és kétkulacsos politikája a világ egészét veszélyeztető gazemberek, Putyin és más keleti despoták oldalára állította országunkat. Az egyre feszültebb nemzetközi helyzetben a keleti orientáció katasztrófába viheti azt a népet, amely az 1956-os forradalommal és szabadságharccal kivívta az egész világ megbecsülését.

A nemzeti érdek szorosan az euroatlanti szövetségi rendszerben és az Európai Unióban tartja Magyarországot, mert számára az európai integráció mélyítése – még ha ennek a módjáról sok vitát kell is lefolytatni – a biztonság, a fejlődés és igen, a szuverenitás és a nemzeti identitás megőrzésének legfőbb garanciája. Az itthoni demokratikus berendezkedés az egyedüli biztosítéka annak is, hogy eljussanak hozzánk az uniós támogatások, és hogy azokat valóban az ország érdekeinek megfelelően használhassuk fel.

Habár sokak számára ma még szinte elgondolhatatlan, néhány héten belül felszabadító, maradandó erővel megélt közös élményünk lesz Orbán kiakolbólítása. Egyik pillanatról a másikra új realitás jön létre, s nemcsak elképzelhetővé, de ténnyé válik, hogy lehet másképpen is országot vezetni.

Hamis az a kép, hogy a jelenlegi rendszer a lehetséges világok legjobbikát teremtette meg Magyarországon, nem, valójában mélyen a lehetőségei alatt tartja az országot és az embereket. A többségnek azért jut kevesebb, mert Orbán és emberei ellopják, ami nekik jutna. Orbán nem megoldja a gondokat, hanem hibát hibára halmoz, mert megszállottja lett saját hatalmának, mindent csakis ebből a szempontból mérlegel. Csupán legenda, hogy „de legalább kormányozni tudnak”. Úgy, ahogy Orbán klientúrája csinálja, például Kásler, Palkovics, Németh Szilárd vagy a szerencsére már-már ködbe vesző Hoffmann Rózsa, bárki tud országot vezetni. Napról napra egyre több jobb- és baloldali polgárnak lesz egyre több mindenből elege. A kormányzati fiaskók egyre többekkel mondatják ki, hogy „azért ez már nem fér bele”. Ha az ellenzék lehetőséget kap, hamar bebizonyíthatja, megy ez ennél sokkal jobban is.

Tóta W.: Magyarország új kormánya

Ahhoz, hogy a most megszerzett figyelem, médiafelület, lelkesedés megmaradjon, el kell kezdeni a kormányzást - árnyékban és virtuálisan. Az imáinkba foglalt ingadozó szavazók nemcsak azt méricskélik, milyen távol van Gyurcsány, hanem azon is töprengenek, hogy akárki a nyertes, mit csinálna konkrétan. Vélemény.

Az elmúlt évtizedben a NER klientúrája felzabálta az államigazgatást. Minden szinten hely- és fejcserék zajlottak le, amelyek fő szempontja a politikai lojalitás volt. A kliensgenerációk immáron nemcsak egymást aprítják, hanem kiüresítik az államot, és minden szinten megszüntetik a közszolgálatiságot. A magyar állam csak dagadtabb és erőszakosabb lett, de nem erősebb, és nem hatékonyabb. Nem csökkent az embereket érintő adminisztráció, nem váltak szolgáltatóbaráttá a hivatalok, amelyeknek a tevékenysége teljesen átláthatatlan a magyar adófizetők számára.

Az új kormány egyik legfontosabb tennivalója az államigazgatás „visszavétele” lesz: elkerülhetetlen a megszabadulás a politikai kinevezettektől, viszont lehetőséget kell kapniuk azoknak, akik képesek és hajlandók együttműködni a megválasztott demokratikus kormánnyal. Évtizedek ígérgetései után végre tényleg gyorsabban működő, átlátható, számonkérhető, okos és digitális államra van szükségünk, amely a közérdek szellemében cselekszik, és nem a hatalmi klientúra kiszolgálója. Vízfejek helyett gondolkodó fejek kellenek, a hatalom szolgái helyett az állampolgárokra figyelő közszolgák.

A hatalom jelenlegi birtokosai konkrétan széthordják, szétlopják, szétszedik az országot, nem marad semmi, ami a miénk, ha nem cselekszünk mielőbb.

Erre használják a válságidőszakot is, amikor mások bajba jutottak. Ennek példája a Balaton, amelynek sorsa a legelborzasztóbb módon mutatja meg azt, hogy az ország legértékesebb és nemzedékek számára egyik legfontosabb területét hogyan rabolják el, sajátítják ki, teszik rá a kezüket a közösre, s húznak hasznot belőle. A közvagyon szétlopását végrehajtók, legyenek bár a valódi tolvajok vagy a strómanjaik, el fogják nyerni a büntetésüket, egész egyszerűen azért, mert a nyomozó hatóság és az igazságszolgáltatás többé nem néz félre politikai utasításra, hanem végezheti a munkáját. Az elkövetett bűnök elsősorban azért nem maradhatnak megtorlatlanul, hogy később ne gondolhassa senki, hogy büntetlenül az önkényuralom útjára léphet, vagy annak haszonélvezőjévé válhat. Azokat a közjavakat, amelyeket törvényes eljárásokkal visszaszerezhetünk, ismét a köz szolgálatába állítjuk, átláthatóság és demokratikus ellenőrzés mellett. Az igazság helyreállítása a belépő a társadalmi béke megteremtéséhez.

A járvány és a válság időszaka bebizonyította, hogy egy évtized alatt, a gazdasági növekedés és az uniós forrásbőség időszakában semmi sem történt a hétköznapi élet kiszámíthatóságáért, a háztartások anyagi biztonságának megalapozásáért.

A válság megroppantotta sokak megélhetését, ugyanakkor a magyar kormány – szinte példa nélküli módon – senki másnak nem nyújtott segítséget, csakis a saját klientúrájának.

NER-mérleg: főleg a haverok zsebének kitömésében jeleskedett az orbáni gazdaságpolitika

Az elmúlt tíz év fő kormányzati sikere a klientúra gazdagítása, az ellenfélnek tekintett vállalkozói, gondolkodói kör kiszorítása. A GDP-növekedés nem ad okot különösebb büszkélkedésre, voltak ennél jobb periódusok a nem is távoli múltban, bármit állít is Matolcsy György.

Ezzel szemben az új kormány és az általa kiépítendő új rendszer, új korszak sokkal szélesebbre nyitja a biztonság fogalmát. Nem csak kevesek privilégiuma lesz a kiszámítható élet: a társadalom új berendezésének alapvető szempontja, hogy a lehető legtöbb ember számára elérhetővé tegyük a hasznos és boldog élet, a felemelkedés lehetőségét. Mindenki esélyt kap, hogy javíthasson a sorsán.

Magyarország jobbat érdemel – és képes is erre a jobbra. Az új kormány új korszak kezdetét ígéri: az állampolgárok bevonásával végzett jogállami újjáépítéssel, törvényes elszámoltatással, európaiságunk helyreállításával, amelyben a gazdasági felzárkózás stratégiája végre majd nem arra épül, hogy kizsákmányolható gyarmat vagyunk, és akik eladtak minket, ebből jól élnek, mert kiegyeztek a gyarmatosítókkal. És nem is a száz leggazdagabb nyakló nélküli további gazdagítása a cél.

Fejéről a talpára állítjuk az országot, véget vetünk a hatalmaskodó kevesek uralmának.

Mi vagyunk többen, bíznunk kell egymásban, és bíznunk kell az eddig ki nem próbált erőnkben. Lehet jobban élni Magyarországon annál, mint amit Orbán kínál. A lehetőségeknek nem a maximumán voltunk a járvány előtt: az orbáni „magyar modell” csupán fapados életet kínál. Mi, magyarok ma betegek vagyunk, keveset keresünk, alig van lehetőségünk az életutunkon változtatni. Történik mindez történelmünk leghosszabb békeidőszakában és legnagyobb forrásbősége idején. Eltapsolt évtized áll mögöttünk. Az elmúlt tíz év sikertörténete látszat: alapvető dolgok nem működnek az országban. Orbán látszólag biztonságot teremt, de ez a kiszolgáltatottság stabilitása. Nem biztonságban vagy, hanem a markában!

A NER nem létezik, Orbán csak kitalált egy szupernarratívát

A szupernarratíva lehetővé tette azt az orbáni kommunikációt, mely szerint 2010-ben nem sima kormányváltás, hanem valódi rendszerváltás történt. A Fidesz hívei szemében azóta sem egy párt kormányzása, hanem egy új államalapítás zajlik. Elemzés.

Egy helyi közösségnek büszkesége lehet a lekövezett főtér és a Trianon-emlékmű, de nem futja a településen iskolai pszichológusra, betöltött háziorvosi praxisra, vagy bérlakásra azoknak, akik nem tudnak maguknak lakást vásárolni.

Akinek a járvány idején nem jutott bértámogatás vagy nem fizették ki neki a teljes táppénzt, de közben a helyi polgármester sógora sokmilliós hitelt vett fel bezárt luxusszállodája bővítésére, tegye fel magának a kérdést: rendben van ez így? Így kell ennek maradnia? Tényleg nem lehet ezt ennél jobban csinálni?

Tényleg elképzelhetetlen, hogy a gyerekek, unokák itthon keressék a boldogulást? A fiatalok elvándorlása a magyarság egyik legnagyobb problémája. Az önmagát „családbarátnak” nevező kormány tevékenysége magukra maradt idős embereket, szétszakított családokat eredményez.

Nem a menekültektől kell félnünk akkor, amikor a közösség megbecsült orvosa, tanára, lelkésze nem mer nyilatkozni egy újságnak, mert fentről rászólnak. Amikor a hatalom az egzisztenciális kényszerek révén a cenzúra és öncenzúra hálóit szövi körénk. Az a legnagyobb gondunk, hogy az azonos nemű párok örökbe fogadhatnak-e gyereket, miközben az egyik miniszter megyényi földet vásárolhat, a kormány pedig Kínának ajándékozza fél Ferencvárost?

Mi – mindezzel szemben – azt ígérjük, hogy az állam azt fogja tenni, ami a dolga: segíti az embereket, hogy megteremthessék a saját jólétüket. Nem erőszakos, hanem erős államot teremtünk, amelynek fő erőssége a segítség és a profizmus, amely kapaszkodót nyújt, segítséget, tudást, lehetőséget és esélyt ad az egészséges életmódra, s betegség esetén a gyógyulásra. Erre a célra használja a hazai és az uniós forrásokat.

Megszüntetjük az ordító, igazságtalan egyenlőtlenségeket, megbüntetjük azokat, akik törvénytelen úton jutottak vagyonhoz, akik belenyúltak a közösbe.

Megszüntetjük a rabszolgatörvényeket és a feudalizmust. Megszüntetjük az emberhez méltatlan élet, a megaláztatás és kiszolgáltatottság politikáját. Bebizonyítjuk, hogy ha nem lopják el a forrásokat, akkor eddig elképzelhetetlen mértékű fejlesztések, szolgáltatások megvalósítása lehetséges, amelyek a hétköznapokban javítják az emberek biztonságát és életesélyeit, s ami nem a leggazdagabbaknak jó, hanem mindannyiunknak.

Biztonságot teremtünk, a hétköznapok biztonságát. Mindenki ugyanannyit ér, és méltó a jobb életre. Megfosztjuk hatalmuktól a kiskirályokat, az ő zsebük kiiktatásával azonnal rengeteg pénzt spórolunk a közösségnek. Erőnket nem a háborúskodás, hanem az köti le, hogy rendbe tegyük az országot, sűrűre szőjük a szociális hálót, javítsuk a közoktatást, lehetővé tegyük mindenkinek, hogy kibontakoztathassa tehetségét – erre alkalmassá téve iskoláinkat, oktatási rendszerünket. Az állam anyagi és technikai segítségével kiemelten támogatjuk az idegennyelv-oktatást a jövő generációinak könnyebb boldogulásáért. Hiszen mi, magyarok állítólag a tehetségeinkre vagyunk a legbüszkébbek. Szabad nép tesz csuda dolgokat.

Most lehetőségünk van arra, hogy szabad országot teremtsünk, hogy visszaszorítsuk a kevesek uralmát, befejezzük a háborúskodást, normává emeljük az őszinte beszédet. Ma a politikai hisztéria függönye mögött zajlik az ország elrablása: ezt a függönyt kell együtt letépnünk. Elég abból, hogy egymás ellen fordítanak bennünket álügyekben. Ha pedig véget ér a mesterséges hideg polgárháború, akkor megbeszélhetjük egymással végre a valódi ügyeket: lakóhelyi döntéseket, országos népszavazást igénylő stratégiai kérdéseket. Több részvétel, a súllyal bíró állampolgári vélemény kora következik.

Elek István: Az ellenzéki ajánlat, 5. rész - Az ellenzéki narratíva és a választás tétje

Az orbáni rendszer ma még csak puha autokrácia, puha önkényuralom. Az ilyen rendszerek még szükségesnek érzik, hogy úgy-ahogy megpróbálják elleplezni a valóságos természetüket, ezért a demokráciákra emlékeztetően ők is meg szokták rendezni a választásokat.

A politikusok is másképpen fognak viselkedni, hiszen vége lesz az egyeduralom rendszerének, kénytelenek lesznek parancsolgatás helyett meghallgatni és egyeztetni, emberközelbe menni, nép-szerűen viselkedni.

Émelyítő sikerpropaganda és gerjesztett háborúk helyett élhető, otthonos ország várhat ránk, ahol súlya van a kimondott szónak, és szégyen, ha valakit hazugságon érnek. Orbán már megmutatta, mit tud, és ettől minden csak rosszabb lett. Minél előbb állítjuk meg őt, annál jobb: erre érdemes adni egy esélyt. Gyermekeink, unokáink nem a folyamatosan újratermelődő gyűlölködésben nőnek majd fel, hanem együttműködésre és szolidaritásra kész társadalomban élhetnek.

Nem csupán másik színű kormányt akarunk, hanem a magyar demokráciát akarjuk végre erőssé tenni. Lehessen a magyar társadalom büszke arra, hogy példát mutat a világnak, hogyan lehet olyan alkotmányt elfogadtatni, amely a nép részvételét valóban intézményesíti, és nem csak beszél a népszuverenitásról. Ha ezt megtettük, akkor ezen túl rendszeresen ki kell kérni az ország véleményét az életünket befolyásoló legfontosabb kérdésekről. A jövő Magyarországa arról lehet híres, hogy orvosolja a modern demokráciák problémáját, a polgárok kizárását a saját életükről szóló döntésekből.

A politikai pártok, az intézmények, a parlament és a kormányzat arra vannak, hogy szolgálják a társadalom boldogulását, döntéseket hozzanak a közösség ügyeiben. A Fidesz arra használta a polgárokat, hogy hivatkozzon rájuk, szavazataikért négyévenként mindent megígérjen. Most legyen másként! Hívunk mindenkit, azokat is, akik vonakodnak a változtatástól, akik bizonytalanok a jövőt illetően, hogy vegyenek részt egy olyan folyamatban, amit közösen indítunk el és viszünk végig. Nem a politikai pártokkal kell együttműködni, hanem a polgártársainkkal, a többiekkel, az egy hazában élő másokkal abban, hogy az ország alkatát kifejező alkotmányt fogalmazzuk meg együtt. Ez az alkotmány arról lehet híres világszerte, hogy nehéz helyzetből kivezető utat, példát mutat más népek számára, miközben megoldja legnagyobb problémáját, a magyar politikai közösség hiányát.

Részvételt ajánlunk most először a magyar történelemben, mert meggyőződésünk, hogy saját hatalmunkat is korlátozni szükséges ahhoz, hogy Magyarország igazi demokrácia és igazi közösség lehessen. Sokfélék vagyunk, eltérő érdekeink és hiteink vannak, de nem akarhatunk a tőlünk különbözőeknek rosszat, mert akkor állandó harcban fogunk állni egymással, és mindig vesztesekkel és félelmekkel leszünk körülvéve.

Jó érzés együttműködni. Csak a társadalmi együttműködés képes a politikusoknak példát mutatni arról, hogy mit jelent a közjó. Ezt a társadalomnak magának kell meghatároznia. Mondja meg most a magyar társadalom maga, hogy milyen alapvető keretek között szeretne élni, és milyen Magyarországot akar az utódaira hagyni.

Az alapvető kereteket a jó alkotmány hosszú távra hozza létre. Magyarországnak nem volt még olyan alkotmánya, amely kifejezte volna a társadalom egészének akaratát, amely a közös alapokat, a nemzeti minimumot fogalmazta volna meg, és amely arra szorította volna a hatalom birtokosait, hogy ennek megfelelően tegyék a dolgukat. Nem hihetjük, hogy csupán néhány politikus dolga meghatározni, milyen legyen az ország alapdokumentuma, amelyre büszkének lehet lenni. Szóljon most bele mindenki, legyen egyforma esélye mindenkinek részt venni egy ilyen igazi alkotmány megfogalmazásában!

Borítóképünk Marabu rajza