A vérbő humor és a lírai érzelmesség egyvelegét kínálja egy új, francia operettválogatás
A Croisette című nagylemez két valódi világnagyságot is felvonultat.
A Croisette című nagylemez két valódi világnagyságot is felvonultat.
Fanyar, sötét felnőttmesék, amelyek a gyarlóságainkról, a megfelelni vágyásról és a hétköznapokban előforduló abszurditásról szólnak. Az Osztálytalálkozó és A bezzeggyerek után tavaly jelent meg Erika néni című rövidpróza-gyűjteménye, Rényi Ádám mégsem tartja írónak magát. Arról kérdeztük, könnyű-e még szórakoztatni a magyar olvasókat, és miért nem engedi meg magának, hogy elszomorítsa a közélet mostani állapota.
Az Oscar-díjas lett Andrea Arnold filmje Kentnek abban a részében játszódik, ahol a mocskos matracokat kihajítják az ablakon.
Az amerikai elnök politikája és azon belül is a kriptovaluták piacának enyhébb szabályozása tartósan gyengítheti a dollárt, amely így veszíteni fog világpénz jellegéből. Három szakértőt kérdeztünk Trump újabb ötletéről és annak várható hatásairól.
Egy kis létszámú stáb már eddig is több nagyívű dokumentumfilmben követte nyomon a lyukóvölgyi mélyszegénységben tengődő cigánygettó lakóinak sorsát. A Dunatáj Alapítvány stúdiójának új krónikája minden korábbinál keserűbb és felzaklatóbb vádirat.
A pécsi társaság tudása jól jöhet a Mol hulladékgazdálkodó cégének, a MOHU-nak.
Tömegsportnak éppen nem mondható a több mint 500 éves golf, de legalább 50 millióan hódolnak ennek az időtöltésnek szerte a világon. Mindegyikőjük örülhet majd annak a fejlesztésnek, melynek eredményei a golfpályákon is túlmutathatnak.