"Kisebbségiként már az is nagy dolog, ha látható vagy, de ez önmagában nem elég"
4 perc
2023.05.20. 06:30
Jóval több börtönnaplónál Behrouz Boochani Nincs barátunk, csak a hegyek című könyve. A minap a budapesti Margó Fesztiválon járt iráni kurd költő története pontosan követi a kisebbségi kurdok körében ismert mondást: „Az ellenállás maga az élet.”
A 39 éves iráni költő-újságíró elmenekült hazájából, majd a pápua új-guineai Manus szigeten hat évet raboskodott az Ausztrália által létrehozott menekülttáborban. Könyvében lerántja a leplet az ausztrál bevándorláspolitika embertelenségéről.
Jelenleg Új-Zélandon él.
HVG: Egy korábbi interjúban úgy nyilatkozott, hogy Iránban mindenki költő, persze szimbolikus értelemben. Mi inspirálta, hogy ön is költő, illetve újságíró legyen?
B. B.: Az élet kényszerített írásra. Számomra íróvá válni nem döntés, hanem természetes folyamat volt. A költészet óriási szerepet játszik az iráni kultúrában, a perzsa és kurd nyelvnek hosszú szépirodalmi múltja van.
HVG: Az iraki–iráni háború idején született, az elnyomott kurd kisebbséghez tartozik. Milyen nyomot hagytak önben ezek a traumák?
B. B.: Az első emlékeim gyerekként, hogy vadászgépek húznak el felettünk, az emberek félnek és menekülnek. Gyarmatosító rendszerben nőttem fel, mert Irán a perzsa nyelvre és kultúrára építkezett, elnyomva az etnikai kisebbségeket, így a kurdokat is. Az elnyomással szembeni ellenállás gyökeres része a kurd történelemnek, a kultúrának, az identitásnak. Ismerem ezt a rendszert, a Manus szigeti börtönben is ezzel találtam magam szemben, és úgy döntöttem, azzal, hogy megírom mindazt, amit ott átéltem, belülről állok ellen a rendszernek.
HVG: Először a Pápua Új-Guineához tartozó Manus szigeti börtönéből küldött üzeneteiben publikált kisebb cikkeket az ottani fogva tartásáról. Később versrészletekkel kiegészítve készült el a nálunk 2021-ben megjelent könyve. Hogyan jutott telefonhoz és internethez?