Szél Dávid kamaszokról, megértésről és elfogadásról – 3. rész: A család rendszere mindig mozog
Szél Dávid, több sikeres könyv gyakorló pszichológus szerzője ezúttal a zűrzavaros kamaszkort és a hozzá kapcsolódó megosztó témákat vizsgálja. Ír a család szükségszerű átalakulásáról, a kamaszok magánéletéről, arról, hogy mennyire és mikor van szüksége egy kamasznak a szülőre, meddig terjed a kamasz felelőssége és hol kezdődik a szülőé, vagy hogy mi az, amiben a tudatosság, és mi az, amiben a tiltás a célravezető. Arra is rávilágít, hogy a kamaszkorba tényleg nagyon sok minden belefér, a lényeg pedig a szülő-gyerek kapcsolat, a kamaszok megértése és elfogadása. A Tabuk és dilemmák a kamaszok nevelésében című könyvet, melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki.
A Vészhelyzet (ER) című amerikai kórházsorozat egyik epizódjában az egyik orvos és a jövendőbeli apósa között a következő párbeszéd zajlik:
– You know, the only problem with children is they grow up to be adults.
– Yes, eventually we have opinions on our own.
– I know. But do you have to express them?
– It’s a learned response.
[A párbeszéd saját fordításban:
‒ Tudod, a gyerekekkel csak az a baj, hogy egyszer felnőtté válnak
‒ Igen, végül nekünk is lesz saját véleményünk.
‒ Tudom. De ki is kell őket fejezni?
‒ Ez egy tanult válasz.]
Az erősen játszmaszagú és egymást kölcsönösen provokáló kis párbeszéd elég találóan mutat rá arra, hogy tulajdonképpen mi is a baj a gyerekekkel, pláne a kamaszokkal.
Az, hogy megszólalnak. És az, hogy a véleménynyilvánítást éppen a szülőktől tanulják. Aminél már csak az a nagyobb baj, ha annak a véleménynek, megszólalásnak még értelme is van. Még az is előfordulhat, hogy több, mint a szülő mondatának. Mert akkor ott a szülőnek felül kell emelkednie. Ott valamit be kell látnia. Ez volna a szülő problémája.
A gyereké az, ha neki kell valamit belátnia.