A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
Szeszcsempészek és filmsztárok ihlették meg az utcákon illegálisan zúzó autóversenyzőket. Mi a hot rod, miben különböznek az amerikai és a japán gyorsulási futamok, és hányan haltak meg a Halálos iramban után?
Nagyjából évszázados hagyományokra tekinthet vissza az illegális utcai autóversenyzés, amely múlt hétvégén a budapesti Árpád hídon követelt újabb ártatlan áldozatot. Ám a „sportág” résztvevői a száguldással eleinte nem egymással szemben akartak előnyt szerezni, hanem inkább a rend őrei elől akartak meglógni. Merthogy – legalábbis így szól a gyorsulástörténeti legendárium – az első tuningolt autók sofőrjei az amerikai alkoholtilalom idejének szeszcsempészei voltak.
Vagy mégsem. Hanem inkább kaliforniai tinédzserek, akik leharcolt és fillérekért beszerzett Ford Model T-ket spéciztek fel jobb porlasztóval vagy új hengerfejjel, hogy élvezhessék a sebességet.
Akárhogyan is, az 1930-as években született meg a „hot rod” kifejezés azokra a járgányokra, amelyek motorjában valamely gyári alkatrészt kicserélték, hogy nagyobb teljesítményt tudjanak elérni.
A sufnituning sok esetben nem állt meg a motor megbabrálásánál, hanem a szerelők igyekeztek a kasztnin is könnyíteni. Ennek eredményeként jelentek meg például a megkurtított tetejű kupék, vagy a sárhányó és motorháztető nélküli roadsterek (azaz a jellegzetes Deuce-ok).
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez a HVG kvízjátéka.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.