Az olasz koalíció ősszel próbálja enyhíteni a nyáron keletkezett feszültséget

Összegyűlt néhány felhő Giorgia Meloni olasz kormányfő feje fölött, a költségvetés elkészítése közben koalíciós partnereinek helyezkedésére is figyelnie kell. A szélsőséges nézetek hívei legutóbb egy tábornoktól kaptak muníciót.

  • Szabó Márta Szabó Márta
Az olasz koalíció ősszel próbálja enyhíteni a nyáron keletkezett feszültséget

Az utóbbi időben napvilágra került politikai repedéseket is számba kell vennie a vakációról visszatérő olasz kormánynak, miközben elkezdi összerakni a jövő évi költségvetés tervezetét. Bár az államadósság terhei, a második negyedévben csökkenő GDP, a túl lassan fékeződő – júliusban így is 6 százalék alatti – infláció közepette talán nem ez a legfontosabb, de kárelhárítás okán a kiemelt feladatok közé kerülhetett az új bankadó is. A kamatnyereségre kivetendő 40 százalékos sarcot ugyanis sikerült úgy bejelenteni augusztus elején, hogy ne csak az olasz bankok részvényei kezdjenek zuhanórepülésbe, hanem a jobboldali koalíció is sebeket kapjon.

Giorgia Meloni is felszólal a Budapesti Demográfiai Csúcson

Az olasz kormányfő a magyar államfő meghívására érkezik a csúcsra.

A Ligához tartozó pénzügyminiszter, Giancarlo Giorgetti által zárt kormányülésen elővezetett rendeletet pártjának vezére, Matteo Salvini miniszterelnök-helyettes hozta sebtiben nyilvánosságra, sajtótájékoztatón hirdetve, hogy a bankoktól elvett pénzből a hiteleket nyögő lakosságot és a nyugdíjasokat támogatják majd. A miniszterelnök, az Olasz Testvérek (FdI) vezetője,

Giorgia Meloni facebookos videóüzenetben, majd interjúkban volt kénytelen ezután leszögezni, hogy ő döntötte el az extraprofit megadóztatását.

A jobbközép Forza Italiát (FI) Silvio Berlusconi halála óta vezető Antonio Tajani külügyminiszter, miniszterelnök-helyettes pedig azt közölte több fórumon, hogy vele nem egyeztettek az egészről, és a rendelet csak érdemi változtatások után léphet életbe.