Háború Ukrajnában
Több mint három éve tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Amikor jó másfél éve az oroszok lerohanták szomszédjukat, a régió kormányai példát mutattak szolidaritásból, a menekültek megsegítéséből, illetve fegyverszállításból. Saját múltjukból tudták, mit jelent az, ha orosz katonák páncélosokkal gázolják le a nemzeti szuverenitást és a demokratikus szabadságvágyat. Elég itt csak 1953-at, 56-ot és 68-at, azaz Berlint, Budapestet és Prágát megemlíteni. Tehát azt, amit ma a kelet-európaiak orosz imperializmusként és a gyarmatosítás korszerű formájaként bélyegeznek meg.
Ám leappadt a nagy érzelmi hullám, a részvét, a döbbenet és a félelem. Ezek az országok sokféleképpen bekapcsolódtak a szankciókba, ugyanakkor azzal néznek farkasszemet, hogy kiszélesedhet a háború, hiszen határaikon drónok és eltévedt rakéták zuhannak le.
