Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Fél év alatt sem sikerült legyűrnie Izraelnek a biztonságát veszélyeztető Hamászt, de pusztító háborúja miatt szinte magára maradt a világban. Közben egyre mélyül a belső megosztottság, és a zsidó állam jövője bizonytalanabb, mint valaha.
Véget ért a háború? – teszik fel a kérdést elemzők, némi értetlenkedéssel fogadva, hogy Izrael vasárnap váratlanul kivonta szárazföldi erőit a Gázai övezet déli feléből, és mindössze egyetlen dandár maradt az egész területen. Vagyis néhány ezer katona, szemben a fegyveres konfliktus leghevesebb időszakában részt vevő 30-40 ezerrel. Az alapos magyarázat is elmaradt, bár katonai tisztviselők jelezték, hogy a nagyobb szabású hadműveleteket célzott és hatékonyabbnak vélt razziák váltják fel.
Ami azt jelentheti, hogy egyelőre elmarad a Benjamin Netanjahu kormányfő által hetek óta ígért szárazföldi offenzíva a déli Rafah ellen. Védelmi minisztere, Joav Gallant annyit közölt a kivonulásról, hogy a katonák felkészülnek az újabb hadműveletekre, amiből viszont az következik, hogy
egyáltalán nincs vége a háborúnak, csak szünetel.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.