A magyar tisztek délcegek, de a katonáink képzése épp a legfontosabb területeken harmatgyenge
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
A régió újraiparosodott, de a kutatásból, az innovációból és a fejlesztésből javarészt kimaradt. A lényeges döntések pedig Frankfurtban és Münchenben, nem pedig Budapesten és Varsóban születnek.
Tévednek a V4-es kormányok, amikor 20 évvel az uniós csatlakozás után még mindig a termelésre összpontosítanak. Mert az ugyan biztos, hogy a csatlakozás hatalmas sikertörténetnek számít, még akkor is, ha a Nyugat óriásit profitált a felvételekből, ám középtávon nagyon is veszélyes, hogy a kontinens keleti fele nem veszi észre: újraiparosodott. Ez az ágazat állítja elő a GDP 20-30 százalékát, a magyar kivitel 90 százaléka ipari termékekből áll. Csakhogy a nagy nyereség másutt képződik. A régió ugyanis javarészt kimarad a kutatásból, az innovációból, fejlesztésből, de még a szolgáltatásokból is.
Erre figyelmeztet a Neue Zürcher Zeitungnak adott interjúban Richard Grieveson, a bécsi Nemzetközi Gazdasági Összehasonlító Intézet igazgató helyettese. Mert mint rámutat, nem elég, hogy megy az agyelszívás, de emellett a tőke határozza meg, hol szülessenek a lényeges döntések. És a helyszín inkább Frankfurt, valamint München, nem pedig Budapest vagy Varsó.
Az augusztus 20-i tisztavatás sem feledtetheti: a honvédelmi reform és haderőfejlesztés lényegében megfeledkezett a katonai felsőoktatásról.
Felszámolás, végelszámolás, beragadt kölcsönök, követeléscsomagok – az állami MFB Bank a végén minden jel szerint ráfizet.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Az EU 750 milliárd dollárért vesz olajat és LNG-t az USA-tól, cserébe mindenkinél kedvezőbb tarifákkal számolhat.