Önök is unják már Orbán Viktort a HVG-címlapokon?

Göncz Árpád köztársasági elnök megválasztását úgy kommentáltuk, hogy céltáblát rajzoltunk az arcképére. Pedig abban a pillanatban még kevesen gondolták, hogy néhány évtizeddel a rendszerváltás után a magyar belpolitika alig áll majd másból, mint az ellenfél politikusainak levadászásából, gyalázásából, megsemmisítéséből. Hogy az álarcos Karácsony Gergely mögül Gyurcsány vigyorog pincérként, marionettbábként, bohócként, és ki emlékszik már, hogyan ábrázolták még Orbánék az ellenfeleiket. A másik fél emberi méltóságát kikezdő vizuális támadások mellett üdítő fellapozni a HVG régi belpolitikai tárgyú címlapjait, mert a legdurvább időkben is megmaradtak szellemes karikatúrának; ha kicsit túloztunk is, mindig a valódit mondtuk és rajzoltuk.

A kilencvenes évek még az oldschool politika ideje volt, a személyes támadások mögött lennie kellett némi valóságalapnak. A magánéleti botrányok szinte teljesen hiányoztak. A sláger akkor az ügynökök leleplezése volt, különösen a D–209-es ügy szólt nagyot. Medgyessy Péter miniszterelnököt, miután kiderült, hogy szigorúan titkos tisztként szolgált a szocializmusban, Brezsnyevként jelenítettük meg címlapunkon. Esetlen magyarázkodásán élcelődtünk, hiszen hőstettként próbálta beállítani korábban rejtegetett titkát.

Nagy sértődés kerekedett belőle, amikor az első Orbán-kormány tagjait a harmincas évek maffiaviseletében, elegáns fekete öltönyben és gengszterkalapban ábrázoltuk. Milyen jó lenne, ha ezt a baklövéseink között sorolhatnánk fel!

A legviccesebb címlapunk valószínűleg szintén Orbán Viktorhoz kötődik, amikor ő Torgyán Józseffel volt kénytelen koalícióra lépni. Orbán nem csinált belőle titkot, hogy szó sem volt szerelmi házasságról, Torgyán számára viszont egy nagy álom vált valóra: beléphetett a hatalomba. A kettősséget jól kifejezi, ahogy Torgyán fátylas fejét az újdonsült férj vállán nyugtatja.

De Gyurcsány Ferenc is sokszor került fel a címlapra, és nem épp pozitív kontextusban. Nehéz tömörebben megfogalmazni politikájának kétarcúságát, mint amikor az egyik kezével bontja a falat, hogy a másikkal látványosan építkezhessen. A kép nem hagyott kétséget afelől, hogy az épület menthetetlenül össze fog omlani. Vagy a 2008-as népszavazás után, amikor nagyon ingott alatta a pajzs, amire hívei emelték korábban, és hajszálon múlt, hogy nem bukott orra. Cserébe később az egész országot rántotta magával.

2010 után Orbán Viktor visszavette a helyét a címlapjainkon is. Pedig mi is nagyon untuk, de bármilyen fontos ügyről volt szó, a szálak hozzá vezettek. Vagy a családjához. Az ő intésére bukott meg Simicska Lajos, Novák Katalin, tért vissza Áder János, lett fácánvadász földesúr Lázár Jánosból, minden titkok tudója Pintér Sándorból, és még annál is több titok tudója Rogán Antalból, az ellenzéket ráncba szedő szigorú fegyúr Kövér Lászlóból és nagy túlélő Deutsch Tamásból. Mindegyiküknek szorítottunk helyet címlapjainkon. Ha a miniszterelnöknek úgy tartotta kedve, könnyű kézzel milliárdosokat is tudott teremteni földből és sárból.

Grafikusaink jóvoltából Tiborcz István úgy született meg, bankjegyfelhőben, mint ahogy a Sixtus-kápolna freskóján az Úr megteremti Ádámot ujjának egyetlen érintésével. Csak ő nem Isten lábát, hanem a lányát fogta meg. Másik kreatúrája, Szuper Marius Lőrinc pedig neki köszönhetően akaszthatta a nyakába fukszként az egész Balatont. Az ő jóvoltából habzsolhatta be a teljes kulturális infrastruktúrát Vidnyánszky Attila, akit mi King Kongként láttunk, s Manneken Pisként pózolt címlapunkon Szájer József.

De a főszereplő továbbra is Orbán maradt: feltűnt pókerjátékosként, az állami tehén tőgyét fejő ravasz parasztként, gázvezetékeket végtelen kolbászokként igazgató böllérként, félholdon hintázó kipcsakként, az orosz medve által megtáncoltatott muzsikként, stadionnal és a Parlament kupolájával koronázott királyként, regionális Napóleonként, Putyin cipőpucolójaként, Hszi Csin-ping riksásaként, legutóbb pedig piknikus békegalambként lövöldözte gépkarabéllyal ellenfeleit. Ugye önök is unják, jó lenne már mással viccelődni!

A nyitókép montázs a HVG címlapjaiból