Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Macsó hímzés és NER-luxusfeleségek – 45 éve ír a HVG a nők helyzetéről

Macsó hímzés és NER-luxusfeleségek – 45 éve ír a HVG a nők helyzetéről

A most 45 éves HVG a kezdetektől foglalkozik “nőügyekkel”. A 2010 óta regnáló Orbán-rendszer a nők helyét a konyhában és a szülőszobán jelöli ki

HVG45
A HVG különszámmal ünnepli 45. születésnapját, 1979. június 9-ét. A hvg360-on egyenként is megjelennek a kiadvány cikkei, ezeket itt olvashatják.

A karrier hímnemű szó – kommentáltuk az 1980-as évek legelején azt a helyzetet, hogy a gazdaság felső szintű irányítása teljes egészében zárt a nők előtt, s ugyanezt voltunk kénytelenek ragozni az azóta eltelt több mint négy évtizedben, ami 2010 óta kiegészült azzal, hogy Orbán Viktor a politika felső régióit is nem nőknek való vidéknek nyilvánította. De nem csak az üvegplafont lehetetlen áttörni, a nők hétköznapi családi és társadalmi egyenlőtlenségei is újratermelődnek.

A HVG indulása után nem sokkal Munkácsy Mihály Rőzsehordójának képi parafrázisába sűrítettük azt az alárendeltséget, amit a nők az élet szinte minden területén elszenvednek a házimunkától az elhelyezkedésen át a fizetésekig. S azóta sem tudunk pozitív fejleményről beszámolni: az Orbán-rezsim a nők helyét a konyhában és a szülőszobán jelöli ki, kizárólag az e szereppel kompatibilis családmodellt támogatja, a jövedelmi és karrieresélyek kiegyenlítéséért semmit nem tesz, mindemellett a vállaltan hímsoviniszta kormánypárt politikusai alpári szexizmussal kommunikálnak a nőkről.

Ahányszor csak Orbánék bekukkantottak a hálószobákba vagy a nők szoknyája alá, címlap született belőle. Többször megrajzoltuk álmaik asszonyát, majd szörnyülködtünk a macsó kurzus eljövetelén, amikor egy fideszes képviselő a családon belüli erőszak kriminalizálásának parlamenti vitáján azt találta mondani, hogy ha a nők megszülnék a maguk 2-3-4 gyerekét, akkor fel sem merülhetne az asszonyverés. Ettől csak stílusában tért el az öregecskedő Kövér László házelnök, amikor az unokaszülésben definiálta a nők önmegvalósításának csúcsát.

2022-ben megnéztük, hogyan hatott 12 év NER-kormányzás a nők helyzetére Magyarországon:

A Fidesz tényleg visszaküldi a konyhába a nőket?

Tűzhely mellett, gyerekeket nevelve – ha csak a kormányzati kommunikációt nézzük, nem nehéz elképzelni, hogyan képzeli a nők helyzetét a társadalmon belül a magyar kormány. A valóság azonban ennél árnyaltabb, és bizonyos szempontból még rosszabb is: az Orbán-kormány munkaalapú családtámogatási rendszere sokkal inkább arra irányul, hogy a nők házasság és gyerekvállalás mellett visszamenjenek dolgozni, ami újabb terheket rak a nyakukba.

Ugyanő genderőrületnek nevezte a nők elleni erőszakról szóló isztambuli egyezményt, amit a parlamenti kétharmad azóta sem ratifikált. De még ezt is lehetett fokozni azzal, hogy Orbán 2018-as győzelme után átfogó megállapodást helyezett kilátásba a magyar nőkkel, rájuk nyomva a nemzethalál elkerülésének felelősségét, mert megfellebbezhetetlen igazság, hogy a világ azoké, akik teleszülik. Innen már csak egy lépés volt, hogy a pink education jelenségen kezdjenek aggódni fideszes körök, mondván: ha túl sok a diplomás asszonyság, akkor kevesebb lesz a gyerek.

Ahogy politikai termékké vált a demográfia, megjelentek az azt hitelesíteni vélt nők is a politika csúcsain, és persze a címlapjainkon. A 37-et dekázó, az igazságügyi tárcát Brüsszel elleni főhadiszállássá, na meg a korrupció fellegvárává silányító Varga Judit, valamint a családról és a gyerekek védelméről miniszterként és államfőként is kenetteljes ájtatossággal prédikáló Novák Katalin díszpéldányai voltak a Fidesz idealizált nőképének, családmodelljének és romlott újraelosztási rendszerének. A kegyelmi botrány kitörését követő morális és politikai bukásuk, gátlástalan beáldozásuk pedig megtestesítette a konzervatív női szerepmodell kudarcát, a családbarát, gyerekvédő kormányimázs álságosságát.

Hányan férnek még el a NER nőinek a szoknyája mögött?

A sorsokat maga alá temető, áldozatokat magukra hagyó kegyelembotrányos felfordulásban felsejlik az orbáni rendszer egy másik ősbűne is: az, ahogyan a nőkkel bánik.

Nőügyekkel akkor volt a leghálásabb foglalkozni, amikor feltűntek a színen a Fidesz nőideáljának paródiájaként értelmezhető született, pontosabban fizetett feleségek. Noha a nemzeti együttműködés hajnalán még Képviselőné Háztartásbeli Andrea volt a mintanév a – nem nyilvános – házastársi vagyonnyilatkozatokon, a politikusok már akkor is gyakran használták a feleségüket strómannak, ha üzleti érdekeltségeik miatt szorongatták őket.

Aztán ahogy egyre cinikusabbá vált a rendszer, kijöttek a rivaldafényre a kiváltságos feleségek, akik arcot adtak a NER-elit fékevesztett urizálásának és gátlástalanságának. És persze címlapért kiáltottak: a turizmus- és divatdiktátor Ráhel, az Óvatos Dubaj Andi (emlékszik még valaki Beatrix asszonyra?) és a szürke kisegérből szőke üzletasszony-celebbé avanzsált Cecília. Amikor 2019-ben összeállítást közöltünk a NER-elit feleségeinek és lányainak gazdasági pozíciószerzéséről, és a címlapra a propagandaminiszter fényűző életmódjáról és közpénzzel kitömött vállalkozásairól ismert akkori feleségét, Rogán Cecíliát emeltük, válaszul a hatalom letiltatta címlapplakátjainkat a közterületi hirdetőoszlopokról. Sokatmondó, hogy Cecília utódjának nevét Rogán oldalán nem a címlapokról, hanem vádbeszédekből ismerjük.

Borítóképünkön HVG-címlapok / fotó: HVG

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Ilyen egyszerűen lopták el egy nő több száz millió forintot érő budai telkét

Nyolc nap leforgása alatt elajándékoztak, majd eladtak egy jelenleg 300-400 millió forintot érő telket Budapest XII. kerületében – mindezt úgy, hogy a tulajdonos erről semmit sem tudott. Azóta egy konténer is megjelent a területen, a csalás áldozata pedig nem tehetne semmit egy esetleges építkezés ellen sem, mert jogilag már nem az övé a telek. A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.