Kétszáz éve született „Budapest vőlegénye”, Podmaniczky Frigyes, aki nélkül a főváros nem lenne az, ami most

Egyéni meggyőződésem szerint ha kiválóan nem is, de hasznosan munkálkodtam!

Ezzel az önérzetesen mértéktartó mondattal summázta életének mérlegét az idős Podmaniczky Frigyes (1824–1907), akinek igazán volt mire szerénynek lennie. Hiszen több mint hat évtizedes közéleti pályafutása során volt szabadságharcos és színházi intendáns, képviselő és pártelnök, regény- és emlékíró, de mindenekfelett elkötelezett és gazdag fantáziájú városfejlesztő. „Budapest vőlegénye”, a „koczkás báró”, aki, mondhatni, személyében testesítette meg mindazt, ami a XIX. századi Magyarországon értékes, közhasznú és rokonszenves volt.

Az idős Podmaniczky Frigyes

Wikipédia

A belvárosi Cukor utcában született báró olyan családból származott, amely sok évszázadra visszatekintő múltja dacára sem volt tipikus arisztokratafamíliának mondható. A báróságot mindössze II. József uralkodása idején, 1782-ben nyerték el a Podmaniczkyk, ám ennél is fontosabb, hogy a szűkebb családban a polgári munkakultúrának és a nyugati polgáriasult szokásoknak nagy becsületük volt.

Ez utóbbinak okvetlenül a leghíresebb példája az az úttörő szerep, amelyet Frigyes szülei, Podmaniczky Károly és felesége, a drezdai születésű Elisa Nostitz Jänkeldorf a karácsonyfa-állítás hazai meghonosítása körül játszott az 1820-as évek második felében. És volt még egy sajátosság, amely utóbb jócskán meghatározta a majdani közszereplő pályafutását: a család lutheránus, azaz evangélikus volt, és e felekezet nemcsak a minőségi oktatás iránti elkötelezettségéről volt ismert, de arról is, hogy kapcsolati hálója egészen különböző társadalmi rétegek között is szoros összeköttetést teremtett.