"Mire bemegyek a táncpróbára, nagyon kell tudnom, mit akarok" – In memoriam Novák Ferenc

HVG: Híres a szókimondásáról. A sikerei miatt mindig többet engedhetett meg magának?

Novák Ferenc: Az igazságtalanságot sohasem viseltem el, de úgy látszik, eltűrték, mert tudták, csak fontos ügyekért és olyan emberekért állok ki, akiket méltánytalanság ért. Nem bántam meg, hogy veszekedtem párttitkárral, tábornokkal, ha kellett, megzsaroltam őket azzal, hogy fontos külföldi útra nem megyek el. Az idő engem igazolt: igazán soha nem bántottak.

HVG: Csak „önként” kellett távoznia 1975-ös kelet-berlini kijelentése miatt, amelyet a Varsói Szerződés hadseregegyütteseinek találkozóján tett.

N. F.: A fináléra kitalálták, hogy a Kommunista kiáltvány szavalókórusára nemzeti és piros zászlókkal a táncosok összevissza szaladgáljanak. Mondtam, hogy az én táncosaimat erre nem képezték ki. Amikor a banketten viccesen számon kérték, hogy van proletár internacionalizmus is, a leghangosabb csehszlovák vezetőnek válaszoltam: „lehet, hogy van, de beszéljünk kicsit a Benes-dekrétumról”. Az NDK-s elvtársak jegyzőkönyve alapján másfél évet is kaphattam volna, de feljelentés helyett a Honvéd Együttes legfőbb elhárítótisztje felszólított, hogy kérjem ki a munkakönyvemet.

HVG: Végül is jót tettek önnel: az amszterdami Nemzetközi Folklór Táncszínház rendezője lett.

N. F.: Úgy is mondhatnám, hogy én voltam az egyik első magyar vendégmunkás. A diplomatáknál is szabadabban járhattam át a határon. Az ismerőseim bankára lettem; korlátlanul vihettem magammal valutát. Ha pedig a barátomnak itthon nem kapható gyógyszer kellett, hajnalban átugrottam Lajtahídvégre.

HVG: Csak azt ne mondja, hogy a politika soha nem kért ellenszolgáltatást!