Nagy a baj a magyar gazdaságban. Olyan nagy, hogy ez már a Holdról is látható, s talán előbb vagy utóbb még a Karmelitából is észrevehetővé válik. Visszacsúszunk a fejlődő országok közé. Vajon ez a tartós válság és a fejlett világtól való leszakadás arra sarkallja-e a magyar társadalmat, hogy megszabaduljon attól a politikai hatalomtól, amely ezt előidézte? Vélemény.
Nagy a baj a magyar gazdaságban. Olyan nagy, hogy ez már a Holdról is látható, s talán előbb vagy utóbb még a Karmelitából is észrevehetővé válik. A friss statisztikai adatok szerint a bruttó állóeszköz-felhalmozás 15,4 százalékkal csökkent 2024. második negyedévében, az ipari termelés 2,4 százalékkal csökkent és a GDP csak igen szerény, 1,3 százalékos mértékben növekedett az előző évhez képest. De az előző negyedévhez képest 0,2 százalékkal csökkent a GDP. Mindez előre vetíti, hogy az idénre tervezett 4 százalékos növekedésből semmi sem lesz, jó ha fele teljesül majd. És tényleg csak jó esetben, mert a nagy aszály miatt a mezőgazdaságtól sem várhatunk rekordnagyságú terméseket. Nem lesz tehát kompenzáció a tavalyi 0,9 százalékos GDP csökkenésért.
A GDP-arányos államadósság 76 százalékon áll, az adósság utáni kamatfizetési kötelezettség meghaladja a GDP 4 százalékát. Az államháztartási hiány – a megelőző négy évhez hasonlóan – duplája a maastrichti 3 százalékos küszöbértéknek. Az infláció még mindig igen magas, különösen az alapvető élelmiszerek és az üzemanyagok tekintetében. A múlt héten közzétett nyolc régiós ország 16 gazdasági mutatóját tartalmazó összehasonlító elemzés szerint nyolc makro-mutató tekintetében utolsók vagy utolsó előttiek vagyunk. Lengyelország szinte minden területen sokkal jobban teljesít nálunk.
A magyar gazdaság válságát az illetékes miniszterek és a kormányhoz közel álló szakértők egyértelműen konjunkturális válságnak állítják be, amely tőlünk független, kedvezőtlen külső körülmények (háború, a nyugati országok lassuló növekedése, aszály) következménye. Ezért aztán szerintük csak türelmesen kell várni és hamarosan jön majd a fellendülés és akkor majd minden szép és jó lesz. Sajnos azonban nem így áll a dolog, a magyar gazdaság válsága nem konjunkturális, hanem strukturális és működési válság. Ezért aztán hiába várunk a külső körülmények javulására, az legfeljebb csak enyhíti a válságot, egy kicsit elviselhetőbbé teszi, de az alapvető bajainkat nem oldja meg.
Melyek is az alapvető bajaink és ezek hogyan keletkeztek – merül fel jogosan a kérdés.
A bajaink egy része már régtől fogva megvan, némelyik nem is a rendszerváltás után keletkezett, hanem sokkal korábban, de mindmáig nem került megoldásra. A bajaink másik, tetemes része 2010 után, az Orbán-kormány kétharmados uralkodása során alakult ki.
Az elemzésünket kezdjük ez utóbbiakkal.
Az Orbán-kormány 2010 után a könnyebb utat választotta, nem modernizálni akarta a magyar gazdaságot és ennek részeként komoly szerkezeti átalakítást végrehajtani, hanem minél előbb érzékelhető növekedést produkálni. Ez pedig csak úgy volt megvalósítható, hogy extenzív növekedési pályára állították a gazdaságot, vagyis több tőkével és több munkával nagyobb termelési volument létrehozni. Az ehhez szükséges források akkor még rendelkezésre álltak, hiszen alacsony volt a foglalkoztatás szintje és bőven volt EU-s fejlesztési forrás is. A 2012 utáni és 2019-ig tartó időszak 4-5 százalékos éves növekedése ebből a két forrásból származott. Nem meglepő, hogy ebben az időszakban a munka termelékenysége és a tőke hatékonysága igen alacsony volt, hiszen nem minőségi, hanem csak mennyiségi változás zajlott le.
Egy szempontból hasznos volt a – szocialista időszakra jellemző – extenzív növekedés bevezetése, nevezetesen, hogy felszámolta a munkanélküliséget és számottevően növelte a foglalkoztatottság szintjét, mégpedig igen rövid idő alatt. De az ár is magas volt, amit ezért fizetni kellett: alacsony hozzáadott értéket termelő munkahelyek tömeges létrehozása és a munkaerő-állomány szakmai–képzettségi szintjének a lerontása. A munkatermelékenység évenkénti növekedési üteme 2010 után mindössze 1,3 százalék volt (Romániában ugyanebben az időszakban háromszor ilyen magas volt a termelékenység növekedési üteme). Amikor aztán elfogyott a munkaerő és a tőke, akkor a GDP növekedési üteme is elkezdett csökkenni és 2020 után átlagosan már csak 1,6 százalék volt. Könnyen megjósolható most a harmadik negyedév vége felé, hogy nem igen lesz ennél magasabb 2024-ben sem.
Kézenfekvőnek tűnik, hogy az extenzív növekedési pályával szakítani kellene, mert elfogytak a bevonható többletforrások. Azonban az intenzív gazdasági növekedésre való átálláshoz magasan kvalifikált munkaerőre, jól működő kutatás-fejlesztési hálózatokra, innovációra és sok-sok dinamikus vállalkozó szellemű kis- és közepes cégre lenne szükség. De éppen ezeket a tényezőket tette tönkre és sorvasztotta el az elmúlt 14 évben az Orbán-kormány. A szakképzett munkaerő nagy része már külföldre távozott és nem is akar onnan visszatérni. Az oktatás és az oktatói szabadság minden szinten, az általános iskolától az egyetemig leromlott, ugyanez történt a kutatóintézetekkel is, a kormány tudatos lepusztító tevékenységének eredményeként. A kisvállalkozások nem számíthatnak normatív állami támogatásokra és kiszámítható gazdasági környezetre. Időközben pedig arra is rájöttek, hogy túl sikeresnek sem érdemes lenni, mert akkor a nagyhalak megeszik őket.
A kör tehát bezárult, adott keretek között nem lehet kilépni az extenzív növekedésből, bent maradva viszont nem lehet kielégítő növekedési ütemet elérni.
Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken Alaszkában találkozik, hogy az ukrajnai háború befejezéséről tárgyaljanak. Az USA célja a tűzszünet és talán hosszabb távon a béke, Moszkva pedig időhúzásra akarja felhasználni a Kijev és az EU kihagyásával kezdeményezett csúcstalálkozót.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.
Egy Wizzair-járaton fotózták le a miniszterelnököt és feleségét.
