„Te egy alma vagy” – mondja a norvég író, Erlend Loe Doppler hazatér című, 2017-es könyvében az apa a furcsa alakokkal randizgató kamasz-lányának, csak úgy, tévénézés közben. A párbeszéd apa és lánya között így folytatódik: „Miért mondod ezt?”; „Azért. Csak úgy mondom. Mert alma vagy. Valakinek meg kell mondania. Egy csodás, piros, fényes alma vagy. De amikor valaki beleharap egy almába, elkezdődik a rothadás. Akkor megbarnul, fonnyadt lesz. És kicsivel később már nem is ízlik annyira.”
Írói túlzás vagy tudományos értékű megfigyelés? Olvassuk el a magyar felnőtt nő, Anna történetét: „Apám nagyon szeretett, de amikor kamasz lettem, ostobán viselkedett. Nem akart elengedni otthonról, csak hazudozva találkozhattam férfiakkal. Az eredmény? Még felnőttkoromban is görcsbe rándult a gyomrom, amikor a leendő férjemmel találkozgattunk. Az önbizalmam nulla volt, pedig csinos nő voltam. Azt gondolom, hogy az apám rosszallása elég volt ahhoz, hogy évekre elbizonytalanodjak.”