Ellentmondásos reneszánsz celeb volt Galilei, de nem biztos, hogy megérdemelte, amit Bertolt Brechttől kapott

Át-át tűnik a tényeket kénye-kedve szerint hajlító, a tudomány és a kutatás szabadságát megsértő, paternalista, illiberális rendszer – amelyben ma élünk – a Polgár Csaba által rendezett Galilei élete című előadásban. A harmincas évek végén született darabot Brecht vádiratnak szánta a tudományt béklyózó zsarnokság ellen, de leginkább a tudósok és általában az „írástudók” társadalomért vállalt erkölcsi felelősségéről beszél az Örkény Színházban most bemutatott tandrámában.

Kemény mondatok hangzanak el azokkal szemben, akik, bár tudják az igazságot, gyávaságból, gyengeségből, ilyen-olyan előnyökért cserébe, megtagadják azt. „Galilei a haladást dobta oda koncul, amikor visszavonta nézeteit, cserben hagyta a népet” – mondta Brecht, aki kellemetlen, zsarnokoskodó embernek állítja be a reneszánsz csillagászt, fizikust. Kutrovátz Gábor filozófus, a BME Filozófia és Tudománytörténet Tanszékének egyetemi docense, akivel a legendák nyomába indulunk, azt állítja, hogy Galilei (1564–1642) tisztában volt saját képességeivel, ennek megfelelően meglehetősen gyakran arrogánsan viselkedett. Állítólagos hedonizmusáról a filozófus mondja, hogy soha nem voltak komoly anyagi gondjai. Tehetős családba született, majd miután a számára hírnevet hozó Csillaghírnök című műve megjelent, a Pisai Egyetemen állást kapott, amit élete végéig megtartott.

Brecht szerint Galilei ellopta a távcső ötletét, majd eladta a velencei nagytanácsnak, és ezzel jó pénzt keresett. Ráadásul mindezt olyan jól csinálta, hogy ma is azt gondoljuk, ő találta fel azt, vagy legalábbis ő kezdte csillagászati célra használni. „A valóság még egy kicsit rosszabb” – kezdi Kutrovátz Gábor.