A Honvédelmi Minisztérium szerint csak kacatot loptak a kecskeméti repülőgépekből

A Honvédelmi Minisztérium szerint „roncstelepszerű helyen tárolt”, működésképtelen repülőgépekből vittek el használhatatlan és értéktelen alkatrészeket a tolvajok, akik július végén törtek be a kecskeméti katonai repülőtérre.

  • HVG HVG
A Honvédelmi Minisztérium szerint csak kacatot loptak a kecskeméti repülőgépekből

Működésképtelen repülőgépekből, használhatatlan alkatrészeket tulajdonítottak el a kecskeméti repülőtérről, amikor betörtek a reptér területére, és megrongálták az ott tárolt MiG-29-eseket – közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI beszámolója szerint. A tárca kiemeli, hogy a július végén történt betöréses lopást követően, már jóval az erről szóló híreket megelőzően Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter belső vizsgálatot indított.

A belső vizsgálat a Telex értesülései szerint nemcsak magára a lopásra terjed ki, azt is megpróbálta a tárca kideríteni, hogy hogyan került nyilvánosságra az eset, ehhez pedig a reptéren dolgozók üzeneteit is átnézik. Az ellopott alkatrészeket civil ember a civil életben valószínűleg nem tudná felhasználni, így más indíték állhatott a lopás mögött.

A HM most közölte, hogy a lopás „laktanya területén belül, a kerítéshez közeli roncstelepszerű helyen tárolt, feleslegesnek nyilvánított és a hadrendből 2010-ben kivont MiG–29-es repülőgépeket érintette.” A tárca szerint „a rágalmakkal ellentétben” sem a repülőtér működése, sem a légierő képességei, sem pedig a magyar embere biztonsága nem került veszélybe. „Az eltulajdonított alkatrészek használhatatlanok, piaci értékük nincsen.” – jegyezték meg az esettel kapcsolatban.

„A régóta működésképtelen repülőgépek az MNV Zrt. tulajdonában vannak, azokat több mint egy évtizede csupán tárolják Kecskeméten. A betörést követően a bázison tárolt MiG–29-es repülőgépek őrzés-védelmét megerősítették.” – közölte a HM. A MiG–29-eseket a Magyar Honvédség Gripenjei 2010-ben váltották fel, azóta biztosítják hazánk és számos más NATO tagország légtérvédelmét. A tárca tájékoztatása szerint a rendőrségi nyomozás folyamatban van.

Az a múlt héten derült ki, hogy a drótkerítést átvágva betörtek a kecskeméti katonai repülőtérre, és az ott tárolt MiG-29-esek lokátorteréből alkatrészeket loptak el. A HM nem sokkal később közölte, hogy belső vizsgálatot rendelt el, valamint a rendőrség is eljárást indított az ügyben.