A pletyka olyan, mint a szex, de több is van benne, mint élvezet

5 perc

2024.11.02. 16:30

A puszta élvezeten és a társas rend fenntartásán túl a pletyka valaha a túlélés eszköze is volt, nem csoda, hogy a tudomány több ága is vizsgálja a közösségre gyakorolt pozitív hatását. De miért élvezzük annyira, ha mások háta mögött mesélhetünk velük kapcsolatos sztorikat, és igaz-e, hogy a nők többet pletykálnak?

„A pletyka egy kicsit olyan, mint a szex, a túlnyomó többség csinálja, de sokáig tiltották az élvezetét” – nyitotta jó pár évvel ezelőtti „pletykavédő” TED Talk előadását Szvetelszky Zsuzsa szociálpszichológus és pletykakutató. A jelenség ugyanis több, mint a folyosók félhomályába bekúszó, fojtott hangú pusmogás. Ma már nemcsak a pszichológia, hanem a társadalomtudomány is vizsgálja, hogy miért élvezzük annyira, ha szaftos történeteket oszthatunk meg ismerőseinkről.

Csináljuk munkahelyi folyosón, a négy fal között, dohányzóban, villamoson, vidéken a nagyszüleink szomszédjával, és természetesen a telefonképernyőn keresztül. A mindennapi kommunikációnk jelentős részét, egyes kutatások szerint több mint 60 százalékát jelen nem lévő, más személyekről folytatott, értékelő tartalmú beszélgetések teszik ki. Vagyis szinte mindenki pletykál, ha beismeri, ha nem.

Naponta átlagosan 52 percet töltünk pletykálkodással. Ezt Megan Robbins és Alexander Karan, a Kaliforniai Egyetem kutatói állítják, akik arra törekedtek, hogy a jelenséget a lehető legtermészetesebb környezetben tanulmányozzák, ezért 467 felnőtt ember beszélgetését rögzítették 48 órán át. Az derült ki, hogy közülük csupán 34-en nem pletykáltak egyáltalán. Összességében azt találták, hogy a sztereotípiákkal ellentétben a nők semlegesebb témákról pletykáltak, mint a férfiak, a fiatalabbak pedig negatívabb pletykákat osztottak meg, mint az idősebbek.