Kocsis Györgyi: Honecker kalapja

Aki ifjan nem kommunista, annak nincs szíve, de aki még öregen is kommunista, annak nincs esze – értékelte a helyzetet hajdan a Kádár-rezsim kiábrándult polgára. Orbán Viktornak ezt a magvas filozófiát sikerült a talpáról a fejére állítania azzal, hogy míg fiatalon hevesen lázadt a puha egypárti diktatúra ellen, mára olyan rendszert hozott létre, amely előtt alighanem Erich Honecker, az NDK utolsó, méltán elfeledett kommunista pártfőtitkára is kalapot emelne, ha élne. Vegyük például a politikai szisztémát: jogilag az NDK-ban is létezett más párt a kommunistán kívül, csak éppen pontosan úgy kellett viselkednie, ahogy a főtitkár elvtárs előírta. Magyarország rovatunk ezen a héten kimerítő listát állított össze azokról a változatos, egyre erőszakosabb módszerekről – elrettentés, megfélemlítés, provokáció, aránytalan büntetés, gazdasági és pszichológiai hadviselés –, amelyekkel a Fidesz igyekszik ellehetetleníteni, móresre tanítani az ellenzéket, kvázi egypártrendszerre szűkítendő a politikai teret.

Hasonlóan járt a gazdaság. A zsákutcás, állampárt által vezérelt kádári gazdaságpolitikát követő piaci átmenet során a régióban elsőként, nagy reményekkel indult el Magyarországon a kapitalizmus legdemokratikusabb intézménye, a Budapesti Értéktőzsde, arra hivatva, hogy az észszerű, átlátható, a gazdasági növekedést támogató tőkeáramlás központjává váljon. Gazdaság rovatunk mutatja be azt a szomorú utat, amelyet bejárva a BÉT mára a saját karikatúrájává vált, ahol jobbára állami tőkével felpumpált oligarchákkal játszadoznak hasonszőrű spekulánsok, de amelyet óvatos, előrelátó befektető messze elkerül, inkább ellátogat mondjuk a varsói tőzsdére – ami meg is látszik a lengyel gazdaságnak a honinál nagyságrendekkel erősebb versenyképességén.

Magyarország jövőjét ehelyett ismét elnyeli a stupid pártállami tőkeallokáció pusztító örvénye. A paksi atomerőmű-bővítéssel foglalkozó írásunk bizonyítja, hogy a Fidesz-kormány által kierőszakolt, agyontámogatott akkumulátorgyár-beruházások igényelte energiatöbblet miatt miként zsarolhatja titokban az eddiginél is magasabb számlákkal a magyar adófizetők pénzét elherdáló kormányt még a kivitelező orosz Roszatom is.

De nem csak Lengyelország lehet irigységünk tárgya. Fókuszban rovatunk ismerteti részletesen azt a bonyolult eseménysorozatot, amelynek eredményeként a bukaresti alkotmánybíróság érvénytelenné nyilvánította a romániai elnökválasztás első fordulóját. Az a keleti szomszédunkkal olykor talán kissé előítéletes, az itthoni „rendhez” szokott magyar polgár, aki amolyan „román vircsaftként” legyintene a felfordulásról érkező hírekre, most akár el is gondolkozhat: az ottani taláros testület ugyanis – politikai megosztottságán felülemelkedve – a liberális demokráciát és az ország nyugati szövetségi rendszerét védte meg az orosz befolyás ellen. Orbán Viktor, mint jelezte, érdeklődéssel kíséri a fejleményeket, ami furcsa, hiszen holtbiztos lehet abban, hogy a nevében hasonló magyar grémium is egységesen kiállna a keletre nyitott hazai illiberális autokráciáért, ha a történelem úgy hozná, hogy neki szüksége lenne rá.

Apropó történelem: Szellem rovatunk kínál ízelítőt Esterházy Péter most bemutatott, történelmi revü műfajú darabjából, amelyben – Az ember tragédiájából átemelt – Úr, a történelmen végigtekintve, ekképp fakad ki: „Ezt a XX. századot, ezt valahogy elcsesztem.” Nos, kedves Úr, a XXI.-et még talán rendbe lehetne hozni, de egy kicsit dolgozni kéne rajta.