Hasbeszélő halételek Kánaánját találta Buda legrégebbi éttermében
4 perc
2024.12.13. 18:30
Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk „kispiszkostól” a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen Németvölgyben jártunk.
Azt nem mondhatnák, hogy kirándulni indultunk a Márton-hegy és a Sas-hegy ölelésébe, de hogy felért egy időutazással az ebéd Buda legrégebbi vendéglőjében, a Németvölgyi úti Ezüstpontyban, azt igen. Egy igazán hagyományos helyet kerestünk, afféle csöndes, meghitt „előkarácsonyozásra”. Ráadásul sűrű pelyhekben hullott a hó, hogy beborítsa az egykori Deutschental környékét, ami az 1686-ban Buda visszafoglalásában segédkező német katonák tiszteletére kapta a nevét, és csak 1847-ben magyarosított egy dűlőkeresztelés alkalmával Németvölgyre.
A derék hadfiak valószínűleg maradtak is, mert a feljegyzések szerint erre felé a 19. század végéig leginkább német ajkú lakosság serénykedett a szántóföldeken és szőlőültetvényeken. Vendéglőnk is vincellérháznak épült 1876-ban, de túl sokáig nem szolgálhatott eredeti funkciójában, hiszen az 1880-as években elhatalmasodott a budai filoxérajárvány, és pár esztendő alatt az Amerikából importált szőlőgyökértetű olyan szorgosan tette a dolgát, hogy írmagja sem maradt szőlőnek.
De a vincellérház megmaradt és az 1910-es években már Bodnár kertvendéglőként üzemelt, majd 1936-tól 1966-ig Aranyflaskó néven. Ebből is látszik, állta a történelem viharát, két világháborút, államosítást is átvészelt, a legvirágzóbb átkosban az utolsó igazi budai kiskocsmaként emlegették, ahol nem sztahanovisták verték a blattot, hanem környékbeli polgárok tarokkoztak és fröccsöztek. Hogy miért lett 1966-ban Aranyflaskóból Ezüstponty?