Marduk főisten szentélyéhez 20 méter mélyre kellett ásni, de megérte – láttuk a Szépművészeti Mezopotámia-kiállítását

Bár a sajtó széltében-hosszában azt írja, hogy nem volt még az ókori Mezopotámiáról Magyarországon kiállítás, valójában 1968-ban a Műcsarnokban három hétig vendégeskedett az Iraki Nemzeti Múzeum utazó tárlata, ám ezek szerint nemcsak a közönség, de még az assziriológusok emlékezetében sem maradt meg. A Szépművészeti Múzeumban a napokban megnyílt Munkácsy-kiállítással párhuzamosan látható Istenek és démonok királysága című hatalmas tárlattal ez aligha történik meg.

Két hónap alatt már 40 ezren látták, és a magyar mellett angolul is megjelent a súlyra is jelentős katalógus, benne a nemzetközi szakma legjobbjainak tanulmányaival. A legfontosabb azonban azoknak a tárgyaknak a sokasága, amelyek közül sok még soha nem hagyta el a kiállítóhelyét. Egyebek mellett a párizsi Louvre-ból és a berlini Pergamon Múzeumból nagy méretű szobrok is érkeztek, láthatók az Istár-kaput és a hozzá vezető felvonulási utat díszítő sárkánykígyót és oroszlánt ábrázoló mázastégla panelek, továbbá számos pecséthenger, kis szobor, ékírásos agyagtábla.

Mindez a kiállítás kurátorának, Niederreiter Zoltán assziriológusnak és a Szépművészeti Múzeum nemzetközi kapcsolatainak köszönhető. Ilyen időszaki kiállítás általában jelentős mezopotámiai gyűjteményt felmutató országokban jön létre, ám ez Magyarországról nem mondható el.

Mégis sokan bizonytalanul állhatnak a kiállítás előterében, hiszen az egyiptomi, a krétai, a görög és a római civilizációk évszázadok óta az európai kulturális tudat részei, az emlékeiket ismerjük, gyakran nem csupán képekről, filmekről, múzeumokból.

Ám a Tigris és az Eufrátesz között ötezer éve megjelent városállamoknak, majd királyságoknak és végül az első birodalmaknak otthont adó térségnek nehéz a történelmét átlátni, hiszen különböző népek által létrehozott, más-más karakterű korszakokról van szó, amelyek ma már sajnos a középiskolai tankönyvekben sem szerepelnek mind. Pedig ott született meg az emberi civilizáció, az írás, ott jöttek létre először államok, és olyan irodalmi művek, mint a Gilgames-eposz, és onnan származik Hammurápi babiloni király törvénysztéléje.

Kriza Márton

A világ mégis elfeledte a mezopotámiai ékírást, a sumer és az akkád nyelvet. Hatalmas épületeik úgy tűntek el, mintha a föld nyelte volna el mindet, hiszen nem kőből, hanem napon szárított vályogtéglából építkeztek (elegendő fa hiányában a téglaégetés ritkán jöhetett szóba), még a csaknem száz méter magas bibliai Bábel tornyát is ebből húzták fel. A birodalmak hanyatlásával ezek mind összeomlottak, csak kisebb-nagyobb dombok, úgynevezett tellek emlékeztettek arra, hogy egykor óriási városok álltak ott – mondja Niederreiter Zoltán, a kiállítás kurátora.

Azt tudták ugyan Európában, hogy valahol arrafelé volt Babilon, a zsidó-keresztény kultúrában a romlottság, gőgösség szimbóluma, amiről számos művészeti alkotás is megemlékezik, mint például a kiállításon látható Dürer-fametszet, a Babiloni parázna is. A XIX. században jött el az idő, hogy a török fennhatóság alatt álló területen felkutassák ezeket az addig csak legendákból ismert városokat.