Megfagyott agyú katonák, konzerveket mérgező japánok, dauerolás közben felrobbanó nő – amikor a sajtó ráébredt, valamit kezdeni kell az álhírekkel

A fodrásznál felrobbant egy lőszergyárban dolgozó nő feje, amikor dauerolás közben lángra kaptak a hajára tapadt gyúlékony vegyszermaradványok. Japán ügynökök azt tervezik, hogy arzénnal szennyezik az Egyesült Államok nagyvárosainak vezetékes vízhálózatát. Fehér katonáknak fekete bőrű gyermekeik születtek, miután a sebesülésükkor afroamerikaiaktól származó vérből kaptak transzfúziót.

Három tipikus példa arra, milyen rémhírek árasztották el Amerikát, amikor a Pearl Harbor-i japán támadás nyomán az ország belépett a második világháborúba.

Az ellenőrizetlen és sok esetben a lakosságból félelmet vagy hisztérikus reakciókat kiváltó híresztelések nyomán a Boston Herald napilapnál úgy döntöttek, hogy új rovatot indítanak, amely rendre megvizsgálja, mennyi az igazság a sokakat felháborító vagy rettegésben tartó szóbeszédekben. Sajtótörténészek szerint ez volt az első példája annak, amikor a média látványosan és szisztematikusan betöltötte tényellenőrző szerepét. Az 1942 márciusában heti rendszerességgel útjára bocsátott rovat a Rumor Clinic (rémhírklinika) címet kapta, és olyan fontosnak tartották, hogy mindig a címoldalon kezdődött, majd a lap belsejében egyharmad újságoldalnyi terjedelemben folytatódott.

Természetesen nem ez volt az első kísérlet a sajtóban arra, hogy a cikkek alapjául szolgáló tényeket ellenőrizzék. A demokrata párti New York World napilapnál Ralph Pulitzer (a díjalapító Joseph Pulitzer fia) 1912-ben hozott létre egy „pontossági és fair play részleget”, hogy – utólag – javítsák az újságban egyre sokasodó tévedéseket. A Time magazinnál 1923-tól már a megjelenések előtt igyekeztek ellenőriztetni a tényeket (az évek során kéttucatnyira bővült, kizárólag női gárdával), amely módszer az amerikai sajtó nagy része számára fokozatosan zsinórmértékké vált.

A tévedések legkövetkezetesebb üldözőjévé azonban a The New Yorker hetilap vált, miután fennállásának elején, 1927-ben majdnem egy súlyos rágalmazási pert akasztottak a szerkesztőség nyakába a Pulitzer-díjas költőnőről, Edna St. Vincent Millayről készített, pontatlanságoktól hemzsegő portré miatt.

Ezek a kezdeményezések a közvélemény számára többnyire láthatatlanok maradtak, nem úgy, mint a Boston Herald rémhírklinikája. A rovat elindításában sajtótörténészek kulcsszerepet tulajdonítanak az ír származású bostoni újságírónak és aktivistának, Frances Sweeney-nek, aki sokat küzdött a fasizmus, az antiszemitizmus és a korrupció ellen, és tenni akart valamit az ellenséges propaganda és a káros szóbeszédek terjedésének megállításáért.