Petróczi András mindenkit megtévesztett, amikor kétségbeesetten nyilatkozott a médiában. A ma 25 éve történt, megdöbbentő gyilkosságot szenvtelenül mesélte el újra és újra, majd a tárgyalóteremben már azt mondta, nagyon szerette az édesanyját. Védője szerint a sajtóban azzal is szították a közhangulatot, hogy a színésznő fiatalkori fotóját mutogatták, amin még csinos volt. Petróczi valódi motivációi valószínűleg örökre rejtve maradnak, ami tény, hogy felbujtóként súlyosabb ítéletet kapott, mint maga a gyilkos.
„Petróczi András állandó anyagi gondok között élt, úgy érezte, hogy ennek elsősorban elvált édesanyja, Soproni Ágnes az okozója. Az utóbbi években rendszeressé váltak a viták az anya és fia között, aki többször nyíltan hangoztatta, hogy szívesen látná holtan az ismert színésznőt. Többször próbálkozott azzal, hogy úgymond bérgyilkost találjon, így D. Beátának, majd Lázár Zsoltnak is felajánlotta, hogy nyolcmillió forintot fizet, ha megölik vagy megöletik édesanyját. A vád szerint hosszú időn át tervezték a bűntényt, felvetődött az az ötlet is, hogy majdani áldozatukat savazással tüntetik el. Végül úgy döntöttek, hogy feldarabolják.
2000. március 9-én került sor a bűntényre, miközben Lázár Zsolt fejbe verte, majd megfojtotta Soproni Ágnest, annak fia a ház felső szintjén várakozva zenét hallgatott. Lázár feldarabolta a színésznő holttestét, aminek elszállításában és a Solymár melletti erdőben való elrejtésében Petróczi is közreműködött” – írta több mint két évvel a közvéleményt túlzás nélkül sokkoló gyilkossági ügyről a Magyar Nemzet.
A bűntény egy ilyen, száraz, kimért, érzelemmentes, tárgyalótermi stílusban megírt pár mondatban is szinte megemészthetetlen és felfoghatatlan. Egy fiatal férfi megölette az anyját. Csepeli György szociológus ezzel kapcsolatban a következőket írja: „A gyilkos annyiszor gyilkol, ahányszor csak akar. A szülőgyilkos viszont csak egyszer gyilkol. Nem ismételheti meg tettét.
Az egyszeriség a szülőgyilkosságot kiemeli a gyilkosságok univerzumából.”
A közvéleményt igazán felháborító és megdöbbentő momentumok azonban a részletekben rejtőztek, amelyekről a korabeli sajtó válogatás nélkül beszámolt. Az ötvenéves színésznő eltűnését a fia, az akkor huszonegy éves Petróczi András jelentette be pár nappal a haláleset után, és mivel még a televízióban is aggódva nyilatkozott és kért segítséget, fél évig nemcsak az egész országot, de még a családtagjait, ismerőseit is megtévesztette.
Petróczi András és barátja, Lázár Zsolt meggyanúsítása után napvilágot láttak olyan részletek, amelyek – főleg a színésznő fia esetében – szenvtelen, gátlástalan, hidegfejű, racionális személyiségről árulkodtak. Erre utalt egyebek mellett, hogy a gyilkosok vilmoskörtét ittak tettük előtt, András az emeleten Dopemant hallgatott, miközben Zsolt lent agyonütötte az anyját, vagy hogy a színésznő saját kutyáival etették meg a holttestből kivágott darabot. Eredeti tervük ráadásul az volt, hogy ezeket a darabokat tepsiben sütik meg. Petróczi gátlástalanságát pedig a még azóta is gyakran idézett
Na, mi van, Sopikám?
kérdés foglalta talán össze a legjobban. Ezt akkor mondta, amikor a gyilkosság után lement a földszintre, és anyja holtteste fölé hajolt.
„Adott egy jó családból származó srác, a szülők elváltak, de a vagyonon – a budai ház – nem tudnak megegyezni, tizennégy év óta pereskednek. Az apa diplomata Finnországban, a gyerek négy évig vele él: sofőrös autó, gondtalan, luxusszínvonalú élet. Ebből tér haza anyjához, aki már tíz éve elvesztette az állását a Nemzeti Színházban, szinkronba se hívják.
Borítékolható volt az Ukrajna csatlakozása elleni, a „nemzeti konzultációknál több, a népszavazásnál kevesebb” voksolás eredménye, amelynek nem csak a nemzet állítólagos egységének demonstrálása volt a célja, hanem a kampánygépezet éles tesztelése is.
Az Ügyvédkör elnökét és egy volt belügyminisztert kérdeztünk.
Dr. Kincse Csongor arról beszélt, hogy nem kapott egyértelmű választ, amikor a munkába állásról érdeklődött.
Visszaállt a háború kitörése előtti vámrendszer az EU és Ukrajna között.
Még mindig téma a szombati budapesti Pride a világsajtóban.
