Jártunkban-keltünkben megéhezünk, megszomjazunk, megállunk „kispiszkostól” a fine diningig. Nosztalgiázunk és felfedezünk, megyünk az emlékeink után, rábízzuk magunkat a véletlenre, vagy éppen nagyon is tudatosan keresünk valami újat. Aztán elmeséljük, mondjuk a magunkét. A vendégét – mert mi vagyunk a mindenkori vendég. Felbukkanásunk bárhol várható. Most éppen a Lövölde téren.
Igen, ezúttal nosztalgiáztunk és mentünk az emlékeink után. A környékre, hol jóval több mint emberöltönyi időt múlattunk. Mert amikor innen a nagyon-Pestről a budai végekre költöztünk, már nem mi, hanem a gyerekeink hintáztak a téren. Ahol Kern András (1985-ös örökbecsűje) szerint mindig hideg van, és fúj a szél, és nem süt a nap sehonnan. De a legendássá vált dalban azért el is bizonytalanodik: „Lövölde tér, ott sosincs nyár, csak ősz meg tél, vagy csak úgy képzelem én…” Hát, az biztos, hogy csak képzelte néhány sikertelen randi és lekésett trolibusz árnyékában annál a bizonyos tökmagos bódénál, aminek az újságossal együtt híre-hamva sincs a téren. A Szív utca sarkán sem a sziporkázó nevű Caprinak, ami leginkább csak kocsma volt (most az egyik multi áruházlánc egysége). Tán tudat alatt tisztelgés lehetett a közeli gyönyörűséges fasor akkori névadójának?
Felvesz a kamera, amikor valami kínos dolgot művelük, majd még fel is kap az internet. A Coldplay-koncerten lebukó vezérigazgató története jól példázza, hogyan változhat meg valakinek egyik napról a másikra az élete a kéretlen nyilvánosság hatására. Milyen nagy lebukásokról tudunk még? Mit tehet az ember, ha lebénítja a jumbo screen, még akkor is, ha nem jár tilosban?
Megtudtuk: az átláthatóságinak mondott törvény vitáját a frakciónak le kell folytatnia.
Érezni-e a Fidesz zuhanását a híres erdélyi fesztiválon?
Bekapcsolt a kármentő üzemmód.
Az utolsó negyedben úszott el az esély a győzelemre.
Az Újpest ezzel szemben fittyet hány az ötmagyaros szabályra. Kezdődik az NB I.
