The show must go on – programok május 31-ig

A tervem az volt, hogy az Andrew Scott-féle Ványáról fogok sok szépet és lelkeset írni. Arról, hogy ebben a darabban minden karaktert Scott játszik, és már csak ezért is érdemes megnézni: egy színész totálisan elmerül egyszerre 7 (hét) szerepben, apró gesztusokkal megkülönböztetve szereplőit. Mivel színházat néztünk felvételről (ami önmagában több könyvnyi bölcsészettudományi finomság), egészen közelről lehet figyelni Scott játékát. Szóval aki tudja, valamikor csípjen el egy vetítést (sajnos élőben már sehol nem lehet megnézni a darabot, épp májusban ment le az utolsó New Yorkban). 

Arról is gondoltam írni, hogy a darab után főleg az volt a kérdés a Csehov-műveket velem szemben igen jól ismerő barátokkal, hogy mi számít tragikusnak. Ha valaki nem tudja megélni az életét és csak nézi, ahogyan mások élnek – ha visszautasítja a szerelme, ha lehajtott fejjel dolgozik valaki más ambícióinak szolgájaként – vagy csak azt hívhatjuk tragédiának, amit mind nagybetűsen annak ismerünk: betegséget, halált, fájdalmat, szenvedést. Én arra jutottam, hogy előbbi is kellően tragikus.

Node, a szerdai nap másként indult: a médiában dolgozók bármin is dolgoztak épp, újra magukba nézhettek. A média imád a médiáról írni, de szerintem mi már meglennénk nélküle. Magunkról túl sok jó hírünk nem volt hosszú ideje. Közös szerkesztőségi kiállás – szerencsére – már sok volt, de olyan élő, mint szerda este, még nem. Öt szerkesztőség, a HVG mellett a 24.hu, a 444, a Partizán, a Telex is arról igyekezett tisztább képet adni az embereknek, hogy talán az eddigi legironikusabb NER-törvény hogyan vesz el még több levegőt a független szerkesztőségek – és ahogy fentebb írtam, tulajdonképpen minden neki nem tetsző szervezet – elől. Aki mást mond, egyszerű leszek, hazudik. Ahogy áltisi alsóban, a boldog ‘90-es években tanultam különórán, a médiabuszban (volt ilyen): vannak tények, meg vannak vélemények.  

Szóval ezen a ponton ha még nem láttátok, nézzétek meg a közös műsort. Sok fontos elhangzik benne az újságírás és a média társadalmi szerepéről (ellenben, s milyen adekvát a zárójel: kevés benne a nő). Olvassatok és hallgassatok elemzéseket, illetve, ahogyan ezt most sokan sok csatornán mondják, és ez tök jó: támogassatok a független szerkesztőségeket, 1%-al, előfizetéssel, ahogy megy. Minket is lehet, például itt.

Ha nem megy, menjetek valahová Budapesten hallgatni és nézni valamit: ott is csinálják a szabad levegőt.

És mielőtt érkezik a programdömping, még egy fun fact: a szuverenitás-törvényt ugyanaz a Halász János nyújtotta be önnevén, aki 2013-tól az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára volt. That’s All Folks.

A hírlevél elején találtok az adott időszakban látogatható kiállítást, aztán napokra bontva következik a részletesebben bemutatott és az ömlesztett programajánlat. Észrevételek, ajánlatok, reklamálás: n.balkanyi@hvg.hu.