Itt tudja nézni a HVG, a Telex, a 444, a 24.hu és a Partizán közös kiállását a sajtószabadságért
Az Orbán-kormány minden eddiginél durvább támadást indított a tőle független szervezetek ellen, ezért az öt szerkesztőség közösen áll ki a magyar lakosság elé.
HVG
Arról, hogy pontosan mit tartalmaz, és milyen következménye lehet a Halász János fideszes képviselő által jegyzett törvénymódosításnak, itt írtunk:
A politikai fenyegetések után benyújtotta átláthatósági jogszabálytervezetét a Fidesz. Ez sokkal több, mint a korábban elbukott civiltörvény, mert szélesebb kört érint és sokaknak lehet félnivalója. Arra keressük a választ, hogy kiknek, miért és mitől kell tartaniuk.
Kedd éjszaka benyújtották az átláthatósági törvényt, amely szerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal állítana össze egy listát azokról a szervezetekről, amelyek szerintük veszélyeztetik az ország szuverenitását és befolyásolni próbálják a közéletet. A közélet átláthatóságáról című törvényjavaslat alapján komoly korlátozásokat és büntetéseket vezetnének be olyan szervezetek ellen, amelyekről úgy ítélik meg, hogy azok külföldről is kapnak támogatást.
Öt évtizede Steven Spielberg A cápával megteremtette, két évre rá barátja, George Lucas a Csillagok háborújával megerősítette a nyári bombasiker intézményét. A vakáció idején korábban olyan filmeket mutattak be, amelyektől nem vártak kirobbanó eredményt.