További jó kamatvágást kívánunk!

A rövid válasz az, hogy hát persze, miért ne csökkenhetnének a kamatok, legalábbis a jegybanki szabályozási csatornaként funkcionáló kamatok, hiszen ez csak elhatározás kérdése. A kamatcsökkentés elhatározása pedig emberi történet, legalábbis egyelőre, tehát miért ne lehetne csökkenteni a kamatokat úgyszólván bármikor? Miért kellene, hogy ennek köze legyen az inflációs várakozásokhoz?

Ismert például a török monetáris politika unikális szakmai fundamentuma, amely – nem hagyva magát ráterelni a közgazdaságtan és az unalmas empíria által kijelölt vakvágányra – a glóbuszon általánosan elterjedt téveszmékkel szemben a „túl magas” kamatokat jelölte meg az infláció okaként, ezért egy időben kamatcsökkentésekkel küzdött az árak nemkívánatos emelkedése ellen. Az eredmény jól ismert: hiperinfláció, szétvert deviza, szétvert növekedés, szétvert egyensúlyi mutatók, elégetett devizatartalék – jó, értjük, megmozdultak a globalista háttérhatalom gonosz erői, és még egyszer, utoljára diadalmaskodtak az idejétmúlt tankönyvek.

De hagyjuk is a törököket, ne most köszörüljük rajtuk a nyelvünket az inflációverő kamatpolitikájukért, amikor az emberkísérleteik lezárultával valahol 40 százalék és 50 százalék közé tornázták fel a különböző jegybanki facilitásaik kamatait, és még ez is csak arra elegendő, hogy lassítsák a líra jó ütemben zajló összeomlását.

Ennél sokkal aktuálisabb, hogy az Egyesült Államok mindenhez a lehető legjobban értő elnöke szó szerint az iráni bombázás előkészületei közben sem volt rest újabb támadást indítani a központi jegybankjuk (Federal Reserve System, Fed) és elsősorban annak elnöke ellen, azonnali kamatvágást követelve. Az amerikai monetáris politika soron következő döntései és azok ideális időzítése, kommunikációja valóban nem fekete vagy fehér, a Feden belül zajlik is róla transzparens szakmai vita.

Elnök úr rátenyerelése a témára viszont garantáltan többet árt a monetáris politika hitelességének,

azaz garantáltan többet árt bármilyen lépés hatásosságának, mint amekkora kárt a Fed saját hatáskörében hibázva elő tudna állítani. Tény, hogy az utóbbi hónapokban több különböző felmérés szerint is csökkentek az amerikai lakosság inflációs várakozásai, bár azok továbbra is a Fed célja felett vannak. A két százalék alatti inflációs célokon megmérve már régen elbukott a monetáris politika hitelessége.

Hasonló a helyzet az amerikai költségvetési politikával is, amint erről egy hónapja e helyütt is megemlékeztünk. A kötvénypiac mint kollektív intelligencia nem hiszi el, hogy az infláció halott, ellenkezőleg, inkább egy, a következő években esedékes újabb begyorsuló szakaszra pozicionálja magát. Mi egyebet is tehetne, ha egyszer úgyszólván matematikai szükségszerűséggé vált a legnagyobb gazdaságokban létrejött államadósságok és magánadósságok jelentős részének elinflálása.

Az Egyesült Államokban a továbbra is viszonylag jól alakuló gazdasági növekedés bőven ad érvet a kamatvágást ellenzők kezébe, a világ többi részén azonban a gazdasági aktivitás sokkal gyengébben alakuló dinamikája miatt alaposan beindult a kamatvágási hullám. Az elmúlt pár hétben kamatot vágtak az eurózónában, Norvégiában, Svédországban, Indiában, Dél-Koreában, Ausztráliában, Kanadában, Dél-Afrikában, Új-Zélandon és… Svájcban.

Svájcot azért hagytam a lista végére, mert a Svájci Nemzeti Bank legutóbbi, 0,25 százalékpontos kamatvágásával olyan szintre jutott az irányadó jegybanki alapkamat, amitől már egészen elszoktunk a világjárvány utáni inflációs válságban és az azt követő években. Igen,

ismét van olyan európai jegybank, amelynek 0,00 százalék az irányadó kamata,

és világosan beszélnek arról, hogy ősszel visszatérnek a negatív kamatok korábban elképzelhetetlen, aztán egy időben egészen normálisnak számító világába. Az egészen természetes, hogy az egyes gazdaságok között nagy különbségek vannak, ahogy az is, hogy a hasonló tendenciák is jelentős fáziseltolódásokkal realizálódhatnak. A kamatpolitikák eltérései tehát nem szorulnak magyarázatra, miközben a globális trendek szintén inkább szabályt jelentenek, mint kivételeket. Ami igazán érdekessé teszi ezt a szimbolikus pillanatot, vagyis a kamatcsökkentéssel – legalábbis Svájc esetében – újra elért nullás irányadó kamatszintet, az a nemzetközi politikai híráramlás.

Kamatvágás, kamatvágás mindenhol

Hiszen akkor követeli az amerikai elnök a hitelessége maradékát őrizni próbáló Fedtől a vágást, amikor épp igen sűrűn zajlanak az események. Az amerikai–izraeli koalíció – az általános európai és közel-keleti „stratégiai nyugalom”, továbbá az olajár emelkedése miatti megkönnyebbülését alig leplező orosz morgolódás, illetve a fegyelmezett kínai hallgatás mellett – éppen megsemmisíti az iráni teokratikus rezsimet. Ez utóbbi utóvédharca közben jelentős zavarokat okozhat a világ olajellátásának logisztikai folyamataiban. Ezt a lehetőséget az olajár alakulása nagyon is világosan tükrözi.

Tehát kamatvágás, amerre a szem ellát. Ahol pedig mégsem, ott kamatvágási követelések a legmagasabb helyről, lábbal tiporva a monetáris politika autonómiáját. Mindeközben Európában már néhány éves távon 5 százalékos GDP-arányos védelmi kiadásokról, felpuhított, eljelentéktelenített költségvetési fékekről olvasunk. Érthető okokból. Ukrajna hősies honvédő háborúját, a barbár orosz agressziót Trump elnök úr, a lopakodó bombázókkal 14 tonnás bunkerromboló bombák ledobására parancsot adó, amúgy csak békeszankciókat alkalmazó békeelnök a sokadik 24 óra letelte után sem tudta lezárni.

Ebbe a híráramlásba robban bele az olajár megugrása. Természetesen bizonyulhat átmenetinek is, ha Iránban minden az amerikai terveknek megfelelően alakul, gyorsan.

Egyelőre csak annyit tudhatunk, amennyit a porosz vezérkari főnök, Helmuth von Moltke tábornok (az idősebb) ez ügyben ránk hagyott: „Kein Operationsplan reicht mit einiger Sicherheit über das erste Zusammentreffen mit der feindlichen Hauptmacht hinaus.” Vagyis: „Nincs olyan haditerv, amely túlélné az ellenséggel való találkozást.”

Mondták sokan azt is, hogy minden háború első áldozata az igazság. Tegyük hozzá nyugodtan, hogy a második pedig az árstabilitás.

Innen kívánunk további jó kamatvágást a világ jegybankjainak!

Nyitókép: A New York-i Értéktőzsde (NYSE) 2025. június 23-án. Az olajárak emelkedtek, miután az Egyesült Államok iráni nukleáris létesítményeket bombázott. Fotó: Timothy A. Clary / AFP

A hírlevél a HVG és a Concorde Csoport együttműködésében, támogatott tartalomként jött létre.