A stressz olyan, mint a rosszul nevelt vendég: nemcsak bejön, hanem át is jár egyik szobából a másikba. Ha a munkahelyen rossz napunk volt, előbb-utóbb megtalálja az utat az otthoni vacsoraasztalig.
Volt idő, amikor a munkahely és az otthon még két külön hely volt mindnyájunknak. A kettő között volt egy villamosút, egy kis séta a sarki zöldségesig, és legrosszabb esetben is csak egy zsebre tett kéz a kabátban, amíg hazaértünk. Ez volt a szent átmenet, ami lehetővé tette, hogy legalább pár megállónyi ideig ne főnökökben és határidőkben gondolkodjunk, hanem mondjuk abban, hogy vajon van-e még otthon tej.
Aztán jött az okostelefon, az e-mail, a csak-gyorsan-ránézek szindróma, ami mára úgy viselkedik, mint a passzív-agresszív főnök: mindig ott van, és soha nem megy haza. Végül a home office, ami olyan, mint amikor egy elefánt beköltözik a nappaliba, és azt várjuk, hogy ne mozdítsa meg a bútorokat. A munka és a magánélet közti határ mára már nemhogy elmosódott – gyakorlatilag felszívódott. A laptop ott van az ebédlőasztalon, a konferenciahívás a hálószobában, és egyre többen dolgoznak pizsamában, de már nem viccből. És ha egyszer a munka beköltözött a hálószobába, onnan már csak egyetlen ideges sóhajtásnyira van a spillover – és fáradt tekintetnyire a crossover.
Megvan a fővárosi költségvetés az év végéig, a kormány pedig kedvezményes lakáshitelt és az állami cégeknél folytatódó spórolást jelentett be. Eközben a nemzetközi színtéren arra készülnek, mi lesz, amikor hamarosan lejár a vámháború három hónapos tűzszünete.
Az Amerika Párt megalapítását az elnöktől elhidegült topmilliárdos az X-en szavaztatta meg a követőivel.
David Zucker, a Naked Gun rendezője biztosan nem nézi meg a Liam Neesonnal készült negyedik részt, mert az szerinte ötlettelen másolat lesz csupán. A rendezőtrió egyharmadával Leslie Nielsen fingógépéről, a pilótás pedofilpoénokról, a Top Secret bukásáról és O.J. Simpsonról is beszélgettünk.
