Meredeken nő az EU-ba irányuló földközi-tengeri migráció, az újabb hullámban a széteső Tunézia is ugródeszkává vált. Olaszország szükségállapotot hirdetett, az uniós szolidaritás és felkészülés gyenge.
Rendkívüli készültség lesz a pápalátogatás alatt. Meghalt Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő. Diákok tüntetnek ma a státusztörvény bevezetése ellen. A cégek 10 százaléka árcsökkentést tervez. Texasban egy szalagavató utáni házibuliban lövöldöztek, 15-19 éves fiatalok sérültek meg. Ez a Radar, a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
Bár nem kizárt, de az uralkodó álláspont szerint kicsi az esély arra, hogy nukleáris háborúvá fajuljon az orosz-ukrán konfliktus – erről beszélt a hvg360-nak adott interjúban Borhi László történész. A történelem során többször is felmerült egy nukleáris háború veszélye, ami rossz döntések nem szándékolt eredménye lehet. Az ettől való félelem társadalmi pszichózishoz vezet, nem jó ezzel ijesztgetni az embereket. Az interjú a hvg360-on indult vitasorozat záró része.
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: öt kulcsszót felhasználva írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Péterfy Gergelynek most ebből a készletből kellett ihletet merítenie: akciótervgazdálkodás, harckészültség, borkaiság, doktoróra, pénzbarátság.
Ujjongott, amikor megtudta, hogy hamis személyazonossággal sikerült felvételt nyernie az Egyesült Államok egyik legjobb egyetemére, de közben minden fontos titkát egy pendrive-on tartotta, ami hiba volt. Így dolgozott az az orosz illegális hírszerző, akit Moszkva a Hágai Nemzetközi Büntetőbíróságra akart beépíteni, de időben lefülelték. A jelenleg egy brazil börtönben ülő Szergej Cserkaszov az Oroszországban “kémkedés” miatt letartóztatott amerikai újságíró kiszabadításakor akár egy csere alapja is lehet. Bemutatjuk, hogyan építettek fel új személyazonosságot Cserkaszovnak és milyen amatőr hibák után bukott le.
Korábban semleges akart maradni Lengyel Tamás színművész, hogy a jobb- és baloldali közönség egyaránt szórakozzon a sztorijain. A HVG Portréban elmondta, mostanra úgy látja, olyan alapvető inkorrektségek, igazságtalanságok és csúsztatások történnek, hogy többet árt magának és az országnak, ha hallgat. Interjú.
Csak látszólag tűnik könnyűnek megállapítani, hogy kihalt-e egy állat; valójában alig van ennél nehezebben megválaszolható és megosztóbb kérdés a biológiában.
Az elmúlt egy hónapban vitasorozatot indítottunk a hvg360-on arról, milyen lehetséges kifutása van az orosz-ukrán háborúnak, mekkora esély van arra, hogy eszkalálódjon. Kérdés az is, hogyan alakul a világrend, mi lesz a térséggel és Magyarországgal, meddig marad elszigetelt az Orbán-kormány. A sorozat utolsó része hétfőn jön, ezért felelevenítettük az eddigi beszélgetéseket.
Putyin megpróbálja kijátszani a szankciókat, Amerika figyelmezteti a szövetségeseit a módszerekre. A putyinizmus fenyegetést jelent a világra nézve. Mit lehet tanulni a Fox News perének példájából? Mire lenne szükség Izraelben? Válogatás a nemzetközi lapok írásaiból.
Mennyi sör, tömény, bor és egyéb erjesztett ital megye le egy magyar torkán évente? Kik isszák a legtöbb sört, a házasok, az egyedülállók vagy az élettársi kapcsolatban élők? A legtöbbet ivó országokban a legnagyobb az alkoholfogyasztás miatti halálozás? HVG-ténytár.
Csak idő kérdése, mikor üt vissza, hogy az erdélyi magyar közéletet is a Fidesz és Orbán Viktor uralja. Az RMDSZ-nek ez már rövid távon, akár a jövő évi választáson is gondot okozhat.
Miért hagyjuk, hogy a gyermekünk megtapasztalja tettei és döntései természetes következményeit? Miért inkább a szándékot és az erőfeszítéseket ismerjük el az automatikus dicséret helyett? Bármilyen intézménybe jár is a gyermekünk, a Montessori-szemléletmóddal kölcsönös odafigyelésen, elfogadáson és tiszteleten alapuló környezetet alakíthatunk ki otthonunkban. Az elismert Montessori-pedagógusok olyan szokások megalapozásában segítenek, amelyeket minden korosztálynál, a családi élet legkülönbözőbb területein alkalmazhatunk. A Montessori-szemlélet a mindennapokban című könyvet melyből több részletet is közlünk, a HVG Könyvek adja ki.
Egy cikkcakkban haladó lombkoronasétány, amely mellett egy úton egyenesen is el lehet jutni a vadasparkig. Kerékpáros kalandpark, amit 7 év alatt 55-en használtak. És itt nincs vége a sornak: Ceglédi Zoltán összegyűjtötte az elmúlt évek leginkább zavarba ejtő, EU-s pénzből megvalósult hazai beruházásait. Ami azt illeti, ez a gondunk – mármint, hogy hova rakjuk az uniós támogatásokat – mára megszűnt.
Ukrajna elhalasztotta tervezett offenzíváját, részben azért, mert részleteket tett ismertté az amerikai kiszivárogtatási botrány, de főleg azért, mert a hadsereg még nem készült fel, és az időjárási körülmények sem ideálisak. Közben érkeznek a nyugati fegyverek is, legutóbb a régen várt Patriot légvédelmi rakétarendszert kapta meg Kijev.
Európának ebben a felében nincs jó oldal, nincsenek önálló döntésekre, gazdasági autonómiára képes, saját állampolgáraik ellenőrzése alatt álló államok. Rossz és kevésbé rossz függő viszonyok vannak. De a románok legalább nem hazudják, hogy nem lesznek gyarmat. Vélemény.