Így lesz egy apró hibából nagy baj: lesodródás után túlkormányozta az autót
Tanulságos videót osztott meg az autópálya-kezelő.
Tanulságos videót osztott meg az autópálya-kezelő.
HVG
Van, aki azért tölt még néhány litert a tankba az első kattanás után, hogy kerek összegre tankoljon, de ezt inkább ne csináljuk.
HVG
Az üldözésnek akkor lett vége, amikor egy terelőtáblának ütköztek.
HVG
Az akkumulátora a teljes tömege egyharmadát teszi ki.
HVG
A KRESZ és a forgalmi vizsga árát is emelik.
HVG
A Ferrari SF90 XX Stradalét már alaphelyzetben lehetetlen nem észre venni, hát még a legfrissebb megtestesülésében.
HVG
Frissített formában visszatér a kínálatba a vezetési élményre kihegyezett Lamborghini Urus Performante.
HVG
Első körben kétféle dízelmotorral rendelhető itthon az animált indexfényeit a talajra vetíteni képes teljesen új Audi Q7.
HVG
A torlódás egyelőre három kilométeres.
HVG
Harmadik lett a csapattárs és listavezető Antonelli.
MTI
A kilométeres dugóban rekedt autósoknak vizet osztanak.
HVG
A balesetet okozó autóban utazó 2 felnőtt, a vétlen autóban pedig 3 gyerek vesztette életét.
MTI
Hajnalban landolás után meghibásodott egy Boeing 767-es teherszállító a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, senki nem sérült meg.
MTI
Ausztriában a turisztikai forgalom elleni tiltakozásul tüntetők lezárták Fern-hágóhoz vezető utat.
MTI
Két gyermek és két felnőtt meghalt, egy gyermeket és egy felnőttet újraélesztés után életveszélyes állapotban vittek kórházba a mentők a 3-as főúton Bükkábránynál történt közlekedési balesetben szombat délután.
HVG
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Osztrák Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
HVG
A vezetés és az autóban töltött idő valódi érték, ehhez mérten kiemelt jelentőségű, hogy hogyan használjuk fel ezt az időt.
Mercedes-Benz
Ha az aszfalt már unalmas, meg lehet tenni az utat a levegőben is. Egyre több gyártó ér el jelentős áttöréseket a repülő autók előállításában, de a földi közlekedési dugókat kikerülő, mindennapos levegőbéli taxizás még várat magára. Az sem dőlt még el, hogyan lesz mindebből pénz.
A sógoréknál egy igen korai gyártású piros BMW M3 Evolution II-t kínálnak eladásra.
HVG
Egy helyi napilap munkatársa csak azt szerette volna megtudni, kinek dolgozik a férfi. Később a Xiaomi vállalta, hogy a kamerákkal felszerelt autó az ő megbízásukból járja az utcákat.
HVG