Szenvedély vagy betegség: emberi szükségletünk-e a függőség?

„Úgy szeretlek, édesapám, ahogy az emberek a sót” – hangzik el népmesénkben a legkisebb királykisasszony szájából, mikor az édesapa arról kérdezi lányait, ki mennyire szereti őt. A Lear király parafrázisaként is felfogható történetben az uralkodó felbőszül lánya őszinte válaszán, holott az éppen egyszerűségében fejezi ki oly hatásosan, hogy édesapja elemi szükséglet számára. A só ízt ad, ami nélkül nem esik jól a falat. A Picasso kalandjai című kultikus szatírában a finn dizőz énekszavára kiszínesedik a világ. És összességében elmondható, hogy szenvedélyeink töltik meg élettel létezésünket. De vajon mikortól válik betegséggé a szenvedély?

Egy 2011-ben publikált tanulmány tizenegy lehetséges addikció (dohányzás, alkohol, illegális droghasználat, evészavar, szerencsejáték-, internet-, társ-, szex-, testedzés-, és munkafüggőség, valamint kényszeres vásárlás) összesített prevalenciáját (vagyis előfordulási gyakoriságát) írta le 83 vizsgálat eredményeire támaszkodva. Ennek alapján a szerzők megállapították, hogy bizonyos mérési kritériumok függvényében és figyelembe véve a többszörös addikciókat is, az amerikai felnőtt lakosság megközelítőleg 47-61%-a jellemezhető valamilyen függőséggel. 

Hazánkban a legutóbb 2015-ben végzett Országos Lakossági Adatfelvétel az Addiktológiai Problémákról vizsgálat eredményei alapján a különféle addikciók összesített prevalenciája valamivel alacsonyabbnak tekinthető a felnőtt lakosságban, de így is elmondható, hogy a szenvedélybetegség Magyarországon is meghatározó népegészségügyi probléma

Persze mondhatnánk, hogy nem mindegy, milyen addikcióról beszélünk. Csak van különbség heroinfüggőség és munkafüggőség között! Ám, ha el tudunk tekinteni a viselkedésformák közötti eltérésektől, és helyette inkább a szenvedélybetegség hátterében megbúvó okokat nézzük, rájövünk, hogy valójában minden addikció közös gyökerekből szökken szárba. 

• Minden függőség menekülési kísérlet. Kimenekülés a sivár hétköznapokból, a társadalmi szabályok alól, egy párkapcsolatból, a családi létből.
• Minden függőség pótcselekvés. Egy belső ürességélmény, egy kínzó hiányállapot kitöltését célzó, sokszor hedonisztikus, időnként azonban éppen ellenkezőleg, merev és kényszeres magatartás.
• A legtöbb függőség vágy a kontrollvesztésre. Vágy a gyeplő elengedésére, az önpusztításra, a gátolatlanság megélésére.

 A függőségek mindennapi emberi szokásokból, rutinokból alakulnak ki. Ebből következik, hogy minden ember potenciálisan magában hordozza az addiktív magatartás magját. Mégis azt látjuk, hogy a szenvedélyből nem válik minden esetben szenvedélybetegség. Mi hát a különbség?

Az emberi lét – némileg leegyszerűsítve - három kulcsfontosságú terület köré szerveződik. Ezek a 1) magánélet (beleértve a párkapcsolatot, családi létet), 2) szabadidős elfoglaltságok és 3) az egzisztenciális megélhetést biztosító tevékenységek (munka/alkotás). E három terület egymáshoz viszonyított optimális egyensúlya esetén harmonikus állapot figyelhető meg. Az ember ilyenkor képes arra, hogy a területek között rugalmasan váltson (értsd: nem csúszik egymásba magánélet, hobbi és munka), ugyanakkor mindhárom területen kompetensnek tudja megélni magát.

A probléma akkor kezdődik, ha valamelyik terület(ek) nem működik/működnek megfelelően. Ilyenkor ugyanis egyensúlyvesztés, pontosabban arányeltolódás jelentkezik. Ha az emberi létezést egyfajta homeosztázisra törekvő rendszerként értelmezzük, akkor ilyenkor a ”sérült” területről energia vándorol át valamely másik területre. Ennek következményeként pedig a területre jellemző viselkedési formák jelentősége megnő, és elhatalmasodik az ember életén.

Lássunk néhány példát!

Ha valaki úgy érzi, magánélete kudarcos, vagy nem képes azonosulni privát szférájához köthető szerepekkel (pl. újdonsült apukaként nem érzi kompetensnek magát vagy azt éli meg, hogy házassága kiüresedett), sok esetben menekül a munkába, és alakít ki munkafüggőséget. Ilyenkor ugyanis az egyik szerepben megélt kompetenciavesztést kompenzálja egy másik szerepben megélt sikerrel. A munkatevékenység azonban idővel túlnő, túlmutat eredeti funkcióján, és domináns önmeghatározási formává duzzad.

A magánélet és a szabadidő integrációjaként felfogható és kényszeressé váló közösségi internethasználat esetén a személyes találkozások gyakorisága csökken, ami érintheti mind a magánéletet (pl. barátságok elhidegülése), mind a szabadidős tevékenységeket (pl. közösen megélt programok online kommunikációvá formálódása).

A szexfüggő éppen az intimitást nem tapasztalja meg (magánéleti hiányállapot), ugyanakkor arra sem feltétlenül képes, hogy örömszerzésként vagy kikapcsolódásként tekintsen a szexuális tevékenységre (vagyis a szexualitás rekreációs funkciója is csökken). És így tovább.

Ahhoz tehát, hogy tudatosabban lássuk, értelmezzük saját potenciális függőségünket/függőségeinket, érdemes átgondolni, hogy:

1)     A fenti három területen (magánélet, szabadidő, munka) egyaránt kompetensnek, elégedettnek érezzük-e magunkat?

2)     Ha felborul az egyensúly, akkor vajon melyik területen érhető tetten elakadás vagy hiányállapot?

3)     És mivel kompenzáljuk ezen terület hiányait, vagyis melyik irányba történik arányeltolódás?

Ha képes vagyunk átlátni a függőség hátterében megbúvó egyensúlyvesztést, az egyrészt akár a probléma súlyosbodásának megelőzését is eredményezheti, de a már kialakult addikció terápiás kezelését is hatékonyabbá teheti.

És ha visszaszerezzük, vagy végre megtaláljuk az egyensúlyt e három terület rendszerében, jó esélyünk van arra, hogy betegség helyett szenvedélyeket éljünk meg. Szenvedélyeket, amik ízt adnak az életnek.

szerző: Dr. Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológus

A tudatos egészség kultúrájának kialakításáról valamint vállalati és egyéni fejlesztési tervekről is szó lesz május 21-én az Egészségtudatos Munkahely Konferencián, ahol Dr. Kapitány-Fövény Máté is előad. Ha Önnek is kiemelt prioritás az egészségfejlesztés, csatlakozzon ehhez a szemléletváltó beszélgetéshez. További részletek és jelentkezés: https://konferencia.hvg.hu/egeszsegtudatos_munkahely