BWT
BWT
Tetszett a cikk?

Bár az október egyelőre kegyes hozzánk, sokan már előre rettegnek, hogy ha a közeljövőben beköszönt a hideg idő, mennyire lesz magas az első számla, amiben már a fűtés is benne van. Néhány okos aprósággal azonban jelentősen lefaraghatjuk a költségeket, miközben kellemes melegben üldögélünk otthon.

Szerencséjük volt azoknak, akik reménykedtek benne, hogy szeptemberben is lesz néhány kánikulai hétvége, hiszen még most, októberben is élvezhetjük a kellemes időt. Amikor azonban lehűl a levegő, vannak, akik alig várják egy-egy munkanap végén, hogy otthon végre jól befűthessék a szobát.

Ha valaki így tesz, az máris elkövetett egy hibát az energiahatékonysággal szemben. Sokan ugyanis hajlamosak letekerni a fűtést, amikor elindulnak a munkába, majd újra és újra felfűteni a lakást, amikor hazaérnek. Ez rengeteg energiát vesz igénybe, ami a hóvégi számlán is meglátszik majd. Ehelyett érdemesebb csupán pár fokkal csökkenteni a hőmérsékletet, a hőfok szinten tartása ugyanis sokkal hatékonyabb fizikai és anyagi szempontból is.

A következő hiba, amit el szoktak követni, hogy egy csúcsra járatott pékség üzemi hőjére fűtik fel a lakást, ahol aztán atlétatrikóban és rövidnadrágban heverésznek a kanapén. Persze, mindenki máshogy érzi magát jól otthon, azonban érdemes belegondolni, hogy egy pár extra ruhadarab viseléséért cserébe jelentős megtakarítást érhetünk el. Ha ugyanis csak egyetlen Celsius-fokkal csökkentjük a lakás hőmérsékletét, az 5-6 százalékkal is redukálhatja az energiafelhasználásunkat. Ha például a már-már trópusi 25 fok helyett megelégszünk 21 fokkal, rögtön megspóroltuk a havi számla negyedét! Ennyi csak megér egy plusz felsőt vagy egy pihe-puha melegítőnadrágot, nem igaz?

Másnap reggel, amikor útnak indulunk, ahelyett, hogy lekapcsolnánk a fűtést, csupán tekerjük egy picit lejjebb a hőfokszabályzót, és húzzuk el a függönyt! Bizony, erre nem feltétlenül gondolunk, de ha a munkaidő során kisüt a Nap, máris nyertünk 1-2 plusz fokot otthon a lakásban. Este pedig fordítva, lefekvés előtt akkor is húzzuk be a függönyt vagy a redőnyt, ha egyébként nem zavarnak az utcáról beszűrődő fények, ez ugyanis extra szigetelőrétegként működve megakadályozza, hogy a fagyos éjszaka során a kelleténél jobban lehűljön a lakás.

Arra is érdemes gondolni, hogy a lakásban jellemzően mindig csak egy-egy helyiségben tartózkodunk. Ezért érdemes lehet beruházni egy olyan fűtésszabályozó rendszerbe, amely lehetővé teszi, hogy mindig csak az általunk használt szobákban működjön a fűtés. Ráadásul, az egyes helyiségeket nem is kell ugyanolyan hőfokra felfűteni, amíg ugyanis a nappaliban jobban érezzük magunkat, ha egy picit melegebb van, 20-21 fok körül, a hálószobát nyugodtan hagyjuk 18-19 fok környékén, így sokkal egészségesebb és pihentetőbb alvásban lehet részünk. A gyerekszoba hőmérsékleténél lehetünk egy picit engedékenyebbek, és állíthatjuk 22-23 fok közé a termosztátot. Ha valaki első olvasásra ódzkodik a hőmérséklet csökkentésétől, szerezzen be valamilyen párásító berendezést, az optimális, 40-60% körüli páratartalom ugyanis növeli a hőérzetünket. A növények is párásítanak, így, aki szereti a zöldet, egy-két extra cserepes beszerzésével rögtön melegebbnek fogja érezni a lakást.  

Érdemes megnézetni a nyílászárók szigetelését is, ezzel ugyanis elképesztő mennyiségű energia elpazarlásától kímélhetjük meg magunkat. Sok esetben éppen a korszerűtlen szigetelés miatt huzatos egy lakás, így hiába fűtünk folyamatosan, a kellemes meleg hamar elillan. Tény, hogy a szigetelés modernizálása jelentős költséggel jár, ez a befektetés azonban hamar meg fog térülni, nem beszélve arról, hogy energiahatékonyságunk növelésével egy időben a fenntarthatóságért, környezetünk védelméért is tehetünk. 

Végezetül érdemes arra is odafigyelni, hogy a kemény víz vízkőlerakódáshoz, az pedig különféle műszaki hibákhoz vezet – akár a fűtőrendszerben is –, ha például lerakódik a hőcserélőn, fűtéscsövekben. A baj az, hogy ilyenkor hőszigetelő réteg képződik, vagyis csökken a fűtés hatékonysága, ami pedig növeli a számlánk végösszegét. Érdemes megnézetni, hogy a lakóhelyünkön milyen a víz keménysége, és ha úgy találjuk, hogy túl magas, tehát a víz kemény, akkor érdemes valamilyen vízlágyító berendezést beszereltetni, hogy elejét vegyük a hasonló tüneteknek.

A vízkőlerakódással járó bosszúságokat és az ebből fakadó többletköltségeket megspórolhatjuk, ha a BWT AQA therm programra – fűtési rendszerekre optimalizált vízkezelésre – szavazunk. A program vízlágyító, illetve sótalanító berendezésekből áll, amelyek lehetővé teszik, hogy optimális vízminőséggel töltsük fel a fűtési rendszerünket. A berendezés eltávolítja a fűtési rendszerbe betáplált vízből a felesleges ásványi anyagokat és sókat, ezzel megakadályozva a vízkőlerakódást, illetve a korrózió okozta problémákat. A vízkőlerakódás kizárásával csökkenthetőek a fűtés energiaköltségei, illetve az ezzel járó zajszint is – aki riadt már fel éjszaka a szakaszosan bekapcsoló gázkonvektor kattogására vagy a cirkó hurrikánt idéző hangjaira, pontosan tudja, miről beszélünk. A BWT AQA therm programot sokéves élettartamra tervezik, ezért a beszereléssel közvetve ingatlanunk értékét is növeljük, ami egy későbbi eladásnál előnyt jelenthet. Addig is, a farkasordító hidegben is élvezhetjük a költséghatékony és környezetbarát hőmérsékletet a finom meleg szobában.

A tartalom a BWT Hungária Kft. megbízásából, a HVG BrandLab közreműködésével jött létre, előállításában a hvg.hu és a HVG hetilap szerkesztősége nem vett részt.

BWT

Tudta, hogy pár aprósággal rengeteget spórolhat a háztartásban?

Sokszor bele sem gondolunk, de óriási mennyiségű pénzt költünk el feleslegesen háztartásunk menedzselése során. Pedig számos ilyen jellegű költséget megúszhatunk, de legalábbis komolyan csökkenthetünk pár okos trükkel. Lássuk, mire érdemes figyelni.

A magyarellenes patrióta szuverenisták erősödtek, de nem győztek Romániában

A magyarellenes patrióta szuverenisták erősödtek, de nem győztek Romániában

Zelenszkij: Ukrajnának nincs elég ereje visszafoglalni a megszállt területeit

Zelenszkij: Ukrajnának nincs elég ereje visszafoglalni a megszállt területeit

A „globalista elit” támadásától tartva közéleti személyiségek megalakították a Nemzeti Ellenállás Mozgalmat

A „globalista elit” támadásától tartva közéleti személyiségek megalakították a Nemzeti Ellenállás Mozgalmat

Áttörést értek el japán kutatók, hatékonyabban lehet napfénnyel hidrogént gyártani

Áttörést értek el japán kutatók, hatékonyabban lehet napfénnyel hidrogént gyártani