Világbajnok a Mercedes
Valtteri Bottas megnyerte a Japán Nagydíjat, a Mercedes pedig a konstruktőri világbajnoki címet. Hamilton hatodik vb-címére még egy kicsit várni kell.
Valtteri Bottas megnyerte a Japán Nagydíjat, a Mercedes pedig a konstruktőri világbajnoki címet. Hamilton hatodik vb-címére még egy kicsit várni kell.
MTI
Egy közúti rakéta, amire szinte semmi nem utal kívülről.
hvg.hu
Ez a több mint 2,5 évtizedes múltra visszatekintő ritkaság nemcsak gyors, hanem adott esetben egy komplett család is belefér a csomagokkal együtt.
hvg.hu
Az Audi kétszer vásárolt a bővítéséhez, egyszer egy projektcéget, amelyik rendezte a földügyletet is, majd később földterületet is vettek, de annak eladóját nem nevezték meg.
hvg.hu
Akad olyan, az autóiparban dolgozó munkavállaló, aki 31 napot dolgozott egy hónapban és hétvégén is 12 órázott – mondta a Népszavának a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke.
hvg.hu
Ismét az illegális gyorsulási versenyek miatt tartottak nagyszabású akciót.
hvg.hu
Az egyikben egy kerékpáros sérült meg a 33-as úton, a másik két esetben autók ütköztek az M0-son.
MTI
A motor vezetője a helyszínen elhunyt az utasa is megsérült.
hvg.hu
A Megane RS Trophy fejlesztését halálosan komolyan vette a Renault Sport, ennek eredménye pedig egy körrekordokat futó közúti versenyautó lett.
Két autós sem talált magának jobb parkolóhelyet a mentőkénél egy fővárosi kórház előtt.
hvg.hu
Októbertől már csak a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél lehet 2019-re érvényes éves, országos e-matricát vásárolni, a szolgáltató viszonteladói körében, például benzinkutakon nem.
MTI
A jövő év végéig a többi kilenc Talent motorvonatot is gatyába rázzák. A kipofozás során nagyjavítást kapnak a forgóvázak, a fékrendszer, a vezetőállás és az utastér, továbbá megújulnak a lengő tolóajtók, a lépcsők, a WC-k és a klímaberendezés is.
hvg.hu
Nem akarta, hogy a kamerákon keresztül felismerjék, de lebukott.
hvg.hu
A cél, hogy az Európai Unió elvárása szerint csökkenjen az új autók szén-dioxid-kibocsátása.
hvg.hu
Jövőre akár oldtimer vizsgára is vihető ez a hatalmas olasz terepjáró, amiben a több évtizedes múlt ellenére alig van kilométer.
hvg.hu
A nő életveszélyes koponyasérülést szenvedett, azóta sincs kihallgatható állapotban. A férfit elfogták, elrendelték a letartóztatását.
hvg.hu
Egy kisteherautó ütközött össze egy személygépkocsival.
hvg.hu