Közeledik a Skoda Scala bemutatója, ilyen lesz a műszerfala
Mondhatni, hogy a csehek legérdekesebb újdonsága idén ez a kompakt méretű autó.
Mondhatni, hogy a csehek legérdekesebb újdonsága idén ez a kompakt méretű autó.
hvg.hu
Ez a bajor divatterepjáró egyrészt elképesztően erős, másrészt viszont egyáltalán nem fogyaszt sokat.
hvg.hu
Az amerikai márka a dél-koreai autó terepképességeit kóstolgatja.
hvg.hu
Egyesek szerint tökéletesen életképtelen a projekt, ez a videó viszont azt mutatja, hogy a Devel Sixteen ma már vezethető állapotú.
hvg.hu
A víz nemcsak a rozsdásodás révén, hanem nagy nyomással is komoly veszélyt jelenthet a négykerekűekre.
hvg.hu
Rémisztő pillanatot kapott el valaki egy autóban, amikor egy angliai autópályán lévő dugóhoz sorra érkeznek az autósok.
hvg.hu
Bemutatták a Cupra Ateca modellt, a márka első autóját, amely egy 300 lóerős szabadidő-autó.
hvg.hu
Rövid időn belül két villamosgázolás is történt a fővárosban: előbb Zuglóban, a Róbert Károly körúton, aztán Újpesten, a Tél utca és a Pozsonyi utca kereszteződésében.
hvg.hu
A Mikulás vigyorog vadonatúj közlekedési eszközében, a szarvasa viszont nem túl boldog. Hiszen munka nélkül maradt.
hvg.hu
Ez a nyerges vontató a Tesla elektromos kamionjától eltérően nem akkumulátorból, hanem hidrogénből nyeri az energiát.
hvg.hu
A hazai piac új szereplője nyilvános és otthoni villanyautó-töltőket is üzembe kíván helyezni.
hvg.hu
Az idei év első 10 hónapjában közel 120 ezer új autó került már forgalomba. Emlékezetes, hogy a historikusan legjobb években, 2003/2004-ben, produkált hasonlóan erős számokat az új autók eladása.
MTI
Jelek szerint a Nürburgringen már javában zajlik a bőven 400 lóerő feletti teljesítményű sportos divatterepjáró tesztelése.
hvg.hu
A Bors úgy tudja, a férfi új jogosítványt csináltatott magának a baleset után, amelyet csak nemrég vettek tőle vissza.
hvg.hu
Kíváncsiak lennénk a sofőr magyarázatára, hogy miért használta a nem éppen neki szánt aszfaltcsíkot.
hvg.hu
Ugyanakkor jó néhány kérdést felvet egy ilyen megoldás.
hvg.hu
Nyugat-Ausztráliában történt az eset.
hvg.hu
750 méter hosszan irtották ki a diófákat Zalakaros és Garabonc között, amikor felújították a kerékpárutat.
hvg.hu