Zseniális retró videó: ilyen volt a világ legőrültebb motorversenye
Az 1920-as, 1940-es években komoly tekintélye volt a motoros szekérversenynek, aminél őrültebbet el sem tudunk képzelni.
hvg.hu
Az autózás és motorozás hőskorában, a XX. század első felében jellemzően mindenféle sportot igyekeztek kitalálni, ami a járművekhez kapcsolódik. Ott volt például az autópóló, ami végérvényesen az 1950-es években szűnt meg, és annyira veszélyes volt, hogy gyakori volt a csonttörés és haláleset is. De nem ez volt az egyetlen veszélyes verseny.
Az 1920-as, 1940-es években komoly divatja volt egy másik sportágnak, a motoros szekérversenynek. Ez pontosan annyit tud, amit a neve is sugall: két (vagy több) motort egymás mellé rögzítettek, majd egy, az ókori római szekérhez hasonlót kötöttek mögé, és már indulhatott is a verseny az ovális pályán.
A sportot elsősorban Ausztráliában, Új-Zélandon és az Egyesült Államokban űzték, de néhány európai országba is eljutott. Az egymás mellé kötött motorok kormányaira egy-egy "gyeplőt" szereltek, a szekér hajtója ezzel irányított és határozta meg a sebességet.
Bár a sport végül a süllyesztőben végezte, néhány lelkes motoros még a mai napig is hódol neki.
Túlélte önmagát és még mindig nem halt meg egészen az internet hőskorának keskenysávú, telefonfüggő, analóg kapcsolatfelépítése. Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?