1968-ban, tehát kereken 50 évvel ezelőtt mutatkozott be az a Bullitt (A San Franciscó-i zsaru, A chicagói tanú) című amerikai krimi, melynek tulajdonképpen két főszereplője volt. Az egyik az utánozhatatlan stílusú Steve McQueen, a másik pedig egy Ford Mustang. Ez utóbbi 50. születésnapját idén egy limitált szériás új modellel ünnepli a gyártó, konkrétan ezzel:

Remek hír, hogy a mindössze 1500 példányban gyártandó vadonatúj Ford Mustang Bullittból néhány darab Magyarországra is el fog jutni. A különleges Mustangok várhatóan októberben érkeznek meg hazánkba, és már áruk is van, konkrétan 16,6 millió forint. Összehasonlításképp, egy 25 lóerővel gyengébb és hasonlóan kéziváltós Mustang GT 14,8 millió forintba kerül.

Az újdonság ugyanolyan sötétzöld fényezést kapott, mint legendás elődje, ezenkívül pedig fekete színben is rendelhető a kocsi. A kiváló menetteljesítményekre az 5 literes V8-as benzinmotor jelent garanciát, mely nem kevesebb mint 475 lóerőt és 570 Nm-t szabadít rá a hátsó kerekekre. Még pedig egy remek kéziváltón keresztül, és a sofőr ezúttal egy régimódi fehér billiárdgolyó váltófejet markolhat a kezével.
A 19 colos kerekeken gördülő, aktív szelepes sportkipufogóval szerelt Ford Mustang Bullitt végsebessége 263 km/h. A Ford Mustang 2018-as ráncfelvarrt V8-as alapmodelljéről nemrégiben részletes tesztben számoltunk be.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.