szerző:
hvg.hu

Végre nem Mercivel jár minden oroszok elnöke.

Szolgálatba állt az Aurus Senat, az új orosz elnöki autó. Vlagyimir Putyin a hivatalos látogatásra érkező Abdul Fatah asz-Sziszi egyiptomi elnököt ültette be a vadonatúj limizinba, majd maga vezette a kocsit a Szocsiban épült autó-versenypályán.

A Senattal régi adósságot törleszt az orosz autóipar. Utoljára a szovjet időkben utazott az ország első embere hazai gyártású autóban. Ezek a hatalmas Zil limuzinok ma is üzemképesek, de Borisz Jelcin óta az elnökök Mercedes limuzinokat használtak. A páncélozott német kocsikat egy belga cég alakította át, így nem igazán szolgálták az orosz nemzeti büszkeség fenntartását.

A Senat fejlesztése 2013-ban kezdődött. 600 lóerős V8-as motorját ugyan a Porschétől kölcsönözte, de maga az autó végre orosz munka. Az autót exportálni is fogják, leginkább a kínai piacon remélnek sikert vele. A jármű a Kortezs sorozat része, amelyben egy kisbusz és egy terepjáró kap még helyet.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Macedónia mindenképpen kéri Gruevszki kiadatását

Macedónia mindenképpen kéri Gruevszki kiadatását

Hét óra alatt csaknem száz gyorshajtót fogtak a rendőrök Budapesten

Hét óra alatt csaknem száz gyorshajtót fogtak a rendőrök Budapesten

Jegyezze fel a dátumot: három új Nokia-telefon is érkezhet, köztük egy 5 kamerás

Jegyezze fel a dátumot: három új Nokia-telefon is érkezhet, köztük egy 5 kamerás

Sarkvidéki levegő közelít felénk

Sarkvidéki levegő közelít felénk

Nem kommentálja a Gruevszki-ügyet az Európai Bizottság

Nem kommentálja a Gruevszki-ügyet az Európai Bizottság

Ebéd a szegényekkel, fotó a szakácsokkal

Ebéd a szegényekkel, fotó a szakácsokkal