A Volkswagen 1950-ben dobta piacra az első
Transportert, ez volt az azóta ikonikussá vált T1, mely 2016-ban kapta meg legfrissebb leszármazottját, a T6-ot. A típust sokan, így például
egyes politikusok is nagy és kényelmes utazást biztosító utastere, illetve visszafogottan elegáns külcsínje miatt szeretik, de akadnak olyanok is, akik az alapmodellénél egyedibb külcsínre és kicsit több erőre vágynak.
Pontosan nekik készült az ABT által kezelésbe vett T6-os Transporter, mely elsősorban egyedi hűtőrácsáról, hátsó légterelőjéről, négyes végződésű sportkipufogójáról, illetve 20 colos könnyűfém felnijeiről ismerszik meg.
A belsejében akár szörfdeszkák szállítására is alkalmas, többféle kivitelben elérhető újdonság motorházteteje alatt is történt változás. A 2 literes lökettérforgatú biturbó dízelmotor teljesítményét 204-ről 235 lóerőre emelték, a nyomatékcsúcs pedig 490 Nm-re emelkedett. Akinek ez esetleg már túl sok, a VW szerényebb teljesítményű 2 literes dízel- és benzinmotorjaihoz is kérhet hasonló tuningot.