szerző:
MTI

A cég korábbi elnökét Carlos Ghosnt egy hónapja tartóztatták le.

Egyelőre nem nevez meg új elnököt a Nissan Motor Co. a cég élére - erről döntött a társaság felügyelőbizottsága hétfői ülésén.

A Nissan múlt hónapban pénzügyi szabálytalanságok vádjával Japánban letartóztatott elnöke, Carlos Ghosn szóba jöhető utódjainak a kiválasztásával három külsős tagját bízta meg az fb: Masakazu Toyoda egykori minisztériumi tisztviselőt, Keiko Ihara autóversenyzőt és a Renault egy korábbi igazgatóját, Jean-Baptiste Duzant.

A japán hatóságok a múlt héten emeltek vádat a Renault-Nissan-Mitsubishi autóipari együttműködés - letartóztatásban lévő - első embere ellen, aki a vád szerint eltitkolta személyes jövedelmét.

©

A Nissan minden posztjáról felmentette Carlos Ghosnt a letartóztatást követően, és ugyanígy járt el a Mitsubishi autógyár is. A Renault felügyelőbizottsága viszont közvetlenül a letartóztatást követően megerősítette posztján a "feladatának ellátásában átmenetileg akadályoztatott" vezérigazgatót, és teljes hatáskörű helyettest nevezett ki "jogi ügyei tisztázásának" idejére.

A Renault 43,4 százalékos szavazó részesedéssel rendelkezik a Nissanban, az pedig 15 százalékos nem szavazó részesedéssel a francia autógyárban. Az együttműködés harmadik tagja, a Mitsubishi 34 százalékban van a Nissan tulajdonában.

A Nissan a jelek szerint csökkenteni szeretné a Renault szerinte túl nagy befolyását a cég ügyeiben, a Renault pedig fenn szeretné tartani a három autógyár, a Renault-Nissan-Mitsubishi szoros együttműködését.

A Wall Street Journal vasárnapi beszámolója szerint Thierry Bollore a Renault vezérigazgató-helyettese levélben kereste meg Hiroto Saikawát, a Nissan vezérigazgatóját azzal a javaslattal, hogy mihamarabb rendkívüli részvényesi közgyűlést hívjanak össze a Renault képviseletének megválasztására a Nissan kilenctagú felügyelőbizottságában, valamint felső vezetői sorában.

A Nissan és a Renault között fennálló megállapodás értelmében a Renault delegálhat vezetőket Nissan élére, ez azonban az elnöki poszt betöltésére nem vonatkozik.

A Renault pénteken cáfolta azokat a médiában megjelent értesüléseket, miszerint utódot keresnének a cég Japánban letartóztatott elnök-vezérigazgatója, Carlos Ghosn helyére.

Az autóipar cézárjai: az autóversenyző, a pulóveres és akiről egytálételt is elneveztek

Mélyreható változások zajlanak a világ autóiparában: miközben megállíthatatlanul jön az elektromos és az önvezető járművek kora, az iparág koncentrációja is gyorsul. A háttérben olyan csúcsmenedzserek állnak, akik úgy néznek ki, mintha az életük csak a munkából állna.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Azt hitte, itt a vége a Brexit-cirkusznak? Most jön a java

Azt hitte, itt a vége a Brexit-cirkusznak? Most jön a java

Megbüntettek egy román színházat, mert állítólag gúnyt űzött a vallásból

Megbüntettek egy román színházat, mert állítólag gúnyt űzött a vallásból

Mindenki imádná a Waze új funkcióját – kár, hogy még nem mindenki használhatja

Mindenki imádná a Waze új funkcióját – kár, hogy még nem mindenki használhatja

Okostelefonos applikációt készítettek brit gyerekek hallássérült társaik segítségére

Okostelefonos applikációt készítettek brit gyerekek hallássérült társaik segítségére

Antiszemita bábuk miatt repült a világörökségek listájáról egy híres belga karnevál

Antiszemita bábuk miatt repült a világörökségek listájáról egy híres belga karnevál

Hobbijuk a Depeche Mode: a világ legfanatikusabb rajongótábora

Hobbijuk a Depeche Mode: a világ legfanatikusabb rajongótábora