Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Elég volt egy kis figyelmetlenség az eladó részéről, és máris százezreket alkudtak le autóvételnél a most lebukott csalók.
A szigetszentmiklósi nyomozók két hatvani férfit fogtak el és hallgattak ki gyanúsítottként különféle használt autós csalásokkal összefüggésben. Eljárás indult ellenük, mert többek közt idén januárban úgy vásárolták meg egy szigetszentmiklósi férfi autóját, hogy a próbakör alkalmával a sértett figyelmét elterelve, a gépkocsi hűtőfolyadék-tartályába szennyező anyagot juttattak, majd ezt hibaként „észlelve” motorhibásnak állították be a járművet.
Az átvert autóstól ezek után az eredeti vételárból több százezer forintot lealkudva vették meg a gépkocsit.
A nyomozás megállapította, hogy az elmúlt időszakban több hasonló jellegű bűncselekmény is történt más településeken, az elkövetési módszerre pedig jellemző lehet még, hogy a hűtőfolyadék szennyezésén túl a megvásárolni kívánt jármű kipufogójába is olajat juttatnak a sértett figyelmének elterelése mellett.
Ilyenkor azt forgatókönyvet játsszák el, mintha motorhiba miatt folyna olaj a kipufogócsőből. Az így megszerzett járműveket ezt követően általában pár napon belül eladásra hirdetik az elkövetők.
A szigetszentmiklósi nyomozók azonosítottak két hatvani férfit, akik az ismertetett módon Budapesten egy Opel Astra, Hatvanban pedig egy VW Passat gépkocsit vásároltak meg, esetenként több százezer forinttal kevesebbért az eredeti vételárnál.
A 63 éves és a 26 éves hatvani férfiakat a nyomozók tegnap, Hatvanban fogták el, majd a Szigetszentmiklósi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki őket – írja a police.hu.
A nyomozók vizsgálják, hogy a gyanúsítottak további bűncselekményekkel összefüggésbe hozhatók-e, és kérik, akinek hasonló módon vették meg a kocsiját, jelentkezzen.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.