Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Az eddigi korlátozás ma már túl kevés autót érint, ezért kell bevonni, az Euro-5 besorolású autókat is a tiltó szabály alá.
A Fővárosi Közgyűlés mai ülésén a szmogrendelet módosításával tovább korlátozhatja a szmogriadó idején használható gépjárművek körét, az ülésre benyújtott javaslat szerint az Euro 5-ös dízelüzemű gépjárművek forgalmát is korlátoznák szmogriadó esetén Budapesten. A módosított rendelet október elsejével lépne hatályba.
Ahogy megírtuk, a javaslat szerinti korlátozás eredményeképp a 2018-as adatok alapján a Budapesten és 74 agglomerációs településen üzemben tartott gépjárművek 52 százaléka kerülne korlátozás alá és a javasolt korlátozás a dízelüzemű gépjárművek szennyezőbb 88 százalékát érintené, ami az összes állományhoz képest 35 százalékot jelent.
A módosításra azért van szükség, mert a 2017-es szigorítás óta a korlátozott járművek aránya kisebbé vált a közlekedésben.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nagyon jól ment tavaly a budapesti városnéző buszok üzemeltetőinek.
Az okok most egyértelműek.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
A kórtermek jelentős része nem hűtött Magyarországon, a betegek elviselhetetlen melegre panaszkodnak.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.