A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Volt, akinek a fekvőkocsiban még jutott hely, mások végigülték a 10 órás utat.
Kellemetlen meglepetéssel szembesültek vasárnap este a MÁV Budapestről Münchenbe tartó nemzetközi járatának utasai: indulás előtt derült ki, hogy hiába vettek rá jegyet, hálókocsi nélkül indul a vonat Németországba.
A hvg.hu egyik olvasója szerint a probléma több tucat embert érintett, köztük olyanokat is, akik kisgyerekkel utaztak. Volt, akinek a fekvőhelyes kocsiban még jutott hely, de sokaknak a hálókocsis jegy ellenére végig kellett ülniük a körülbelül tíz órás utat. Ráadásul a jegyvizsgáló is csak a helyszínen szembesült vele, hogy nincs hálókocsi, így nem is tudta megmondani, mi lehetett a baj – tette hozzá.
Lapunk kérdésére a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága megerősítette a történteket. Mint írták, a július 21-én Münchenbe tartó Kálmán Imre nemzetközi járat hálókocsija műszaki okok miatt nem közlekedhetett, ezért ülőhelyes kocsival pótolták.
A probléma összesen 36 embert érintett, de az utasok közel felét át tudták helyezni a fekvőhelyes kocsi szabad helyeire. Az utasok jogosultak kártérítésre, a fel nem használt és a felhasznált jegyár különbözetet térítik vissza, erről pontos tájékoztatást a MÁV ügyfélszolgálat ad.
Az érintett utasoktól elnézést kérnek az okozott kellemetlenségekért.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.